- A budapesti találkozó előtt vita bontakozott ki a tagországok között az afganisztáni stratégiáról, s hogy egyáltalán megnyerhető-e a háború?

- Óvatosan derűlátó vagyok, miközben tudom, hogy óriási kihívásokkal nézünk szembe. A nyugati világ, amely a gyors információáradatban él, elvesztette türelmét. Afganisztánt a tálibok 2001-ben a középkorba rántották vissza, hogyan lehetne gyorsan a XXI. századba repíteni? Az utóbbi hét évben azonban rengeteg kedvező változás történt: az oktatásban, az energiaellátásban, az úthálózat kiépítésben, az egészségügyben. Mindehhez Magyarország is nagymértékben hozzájárult, ahogy az afgán misszióban részvevő 39 állam mindegyike. Nem tagadom, hogy a katonai kihívás jelentős, és azt hiszem, hogy a végső megoldás nem is katonai lesz, hanem politikai - az újjáépítés, a nemzetépítés nyomán. De ez a folyamat katonai támogatást kíván, ezért ott kell maradnunk a belátható jövőben. Ehhez még több fegyveres erő, még több, látványosabb fejlesztés szükséges, és persze politikai megbékélés, amelynek elérése az afgánok felelőssége. Jelenlétünkre azért is szükség van, hogy kiképezzük az afgán hadsereget, ami még több erőfeszítést követel. A nemzetközi közösségnek és Afganisztánnak érdemi párbeszédet kell folytatnia Pakisztánnal, amelynek új elnöke készséget mutat arra, hogy megtörje azon szélsőségesek erejét, akik Afganisztánt, Pakisztánt és végső soron a nyugati világot akarják destabilizálni. Nagyon fontos azonban, hogy az afgán kormány is többet tegyen a korrupció felszámolásáért, a jogállami keretek létrehozásáért.

- Egyértelműen új feladatként merül fel az afganisztáni kábítószer-kereskedelem visszaszorítása, hogy megfosszák a talibánokat a pénzügyi forrásoktól.

- A NATO ebben az erőfeszítésben támogatja az afgán hatóságok erőfeszítéseit. A szövetségesek, az afganisztáni erőket képező ISAF-egységek persze nem fognak megjelenni a földeken, hogy kiirtsák a termést. De Budapesten szó lesz arról, hogy a NATO-erők miként játszhatnának jóval fontosabb szerepet a kábítószert előállító laboratóriumok felszámolásában.

Scheffer... folytatás a 8. oldalon

Lehet, hogy a kábítószer elleni fellépésről most megegyezünk, lehet, hogy csak később. Személyes véleményem az (de a NATO-ban konszenzusos döntésre kell jutni), hogy a kábítószer-termelés közvetve veszélyezteti katonáink életét, ezért az ISAF-erőknek részt kell venniük e tevékenység felszámolásában, az afgán hatóságok oldalán.

- Térjünk át a NATO előtt álló másik nagy kihívásra, az orosz viszony alakítására. Augusztusban úgy látszott újabb hidegháború bontakozhat ki, most viszont mintha gyorsan normalizálódna a kapcsolat. Úgy látszik, a pénzügyi válság Oroszországot is a feszültség enyhítésére kényszeríti.

- A NATO és az Európai Unió nagyjából ugyanúgy reagált a grúziai eseményekre. A NATO nem játszhatott politikai szerepet, ezt helyesen az EU töltötte be, Nicolas Sarkozy francia elnök fegyverszüneti közvetítésével. A NATO-nak nem feladata Oroszország büntetése, feladata viszont Grúzia támogatása. Grúziával építjük a katonai-politikai kapcsolatokat, Oroszországgal viszont partneri viszonyban vagyunk. Nem zártunk be előtte minden ajtót, de elítéltük a katonai erő aránytalan alkalmazását és Abházia, valamint Dél-Oszétia elismerését. A határok megváltoztatása rossz precedenst teremt, és ellentmond annak a biztonsági tanácsi határozatnak, amelyet Moszkva is támogatott. Az üzletmenet azért nem a szokásos, a NATO- Oroszország tanács nem ülésezik, de a terrorizmussal vagy az Afganisztánnal foglalkozó munkabizottság igen. A jövő héten kezdődik a nemzetközi genfi konferencia a grúziai rendezésről, és minden jel arra utal, hogy az orosz csapatokat a megállapodásnak megfelelően visszavonják. Az eviani világpolitikai konferencián a héten azt mondtam, hogy az orosz viszony remélhetően normalizálódik, mert a NATO-nak szüksége van Oroszországra, és Oroszországnak szüksége van a NATO-ra. Nem vágyunk új hidegháborúra. Együtt kell működnünk, de az augusztusi események ezt nem könnyítették meg. Bízom benne, hogy az oroszok veszik a lapot.

- A kaukázusi krízis után a tagországok eltérő lelkesedéssel nyilatkoztak Grúzia és Ukrajna NATO-tagságáról. Mit vár a budapesti eszmecseréktől?

- Ez a két ország jelenleg nem áll készen a tagságra, a bukaresti NATO-csúcs is úgy fogalmazott, hogy valamikor a jövőben meghívást kaphatnak. Nem tudom, mikor. A belpolitikai folyamatokat egyik országban sem lehet könnyen áttekinteni. A decemberi külügyminiszteri találkozón megvizsgáljuk a helyzetet, de korai volna találgatni, hogy felajánljuk-e a csatlakozás lehetőségét a tagsági akciótervhez.

- Afganisztántól Oroszországon át egészen a szomáliai tengeri kalózkodásig igen különböző kihívások érik a NATO-t. Hogyan lehet ezeknek egyszerre megfelelni, milyen a XXI. század atlanti szövetsége?

- A rendkívül sokrétű új kihívásnak úgy tud elébe menni a szövetség, ha folyamatossá teszi a politikai egyeztetést. Ezzel párhuzamosan pedig a fegyveres erőket készenlétben tartja a teljesen eltérő feladatok végrehajtására. Ám e tekintetben egyelőre kissé csalódott vagyok. Többet kell tennünk, nemcsak a katonai kiadások növelésével, hanem az erők használhatóságának fejlesztésével is. Afganisztánban például hosszú éveken át jelen kell lennünk. A NATO átalakítása, korszerűsítése a kulcsszó, erre hívom fel a miniszterek figyelmét Budapesten. A globális pénzügyi válság minden bizonnyal nyomást gyakorol a nemzeti költségvetésekre, de a közös értékeket meg kell védenünk, fel kell készülnünk azon kihívások kezelésére, amelyeket e beszélgetés során is említettünk. Létre kell hozni a 21. századi NATO-t, ez pedig költséges, de elkerülhetetlen feladat.