- A sajtó legyen szabad, ne a gyilkos! - állt a moszkvai ellenzéki demonstráció esőben kifeszített transzparensén. A tüntetésen - nem számítva a nagyszámú rendőri erőket - háromszáz ember jelent meg: csaknem annyian, mint ahány újságíró erőszakos halt halált a posztszovjet Oroszországban. Az esetek alig tizedében sikerült felelősségre vonni a gyilkosság elkövetőjét és egyszer sem a felbujtót.

- A nyomozás tovább folyik, és nem nyugszunk meg addig, amíg a bűnösöket felelősségre nem vonják, nyílt tárgyaláson! - mondta a Politkovszkaja cikkeit éveken át közlő Novaja Gazeta főszerkesztő-helyettese, Vitalij Jarosevszkij, arra utalva, hogy a jövő heti tárgyaláson csak a gyilkosság megszervezésével és a végrehajtásban való részvétellel gyanúsított csecsen Mahmudov fivérek, valamint Szergej Hadzsikurbanov - a szervezett bűnözés elleni igazgatóság (UBOP) munkatársa - ül a vádlottak padjára. Borisz Nyemcov, a Jelcin-éra kormányfőhelyettese szerint a gyilkosság a putyini Oroszország legsötétebb oldalát mutatta meg.

- Ez nem a mi országunk - vallotta meg egy nyugdíjas hölgy, a hivatalosan engedélyezett tüntetésről távozóban. (Szentpéterváron ugyanakkor a hatóságok nem hagyták jóvá a megemlékezést.) - Az a baj, hogy az emberek többségét nem is érdekli, ami történt. Örülnek, hogy jobban élnek, mint a kilencvenes években, ennyi elég nekik - sóhajt Ljudmilla Ivanova. - A húszéves unokámmal is hiába beszélek. Hol elhiszi, amit a tévé hazudik, hol csak azt mondja, neki is olyannak kell lennie, mint a körülöttünk lévő világnak: végtelenül cinikusnak.