Putyin nem fogadta Olmertet

Hiába érkezett Moszkvába Izrael ügyvezető miniszterelnöke, Ehud Olmert bőkezű meglepetéssel. Sem ajándékai vagy tiltakozása, sem Szíria hatalmas, fegyvervásárlásokból felhalmozott tartozásai nem számítanak: Moszkva az egykori szovjet befolyás visszaszerzésére törekszik, ezért részt kíván venni a Közel-Kelet már atommal is folyó fegyverkezési versenyében.

Izraelben megütközéssel fogadták, hogy Olmert bejelentette: átad egy még a cárizmus idején épült, Jeruzsálem közepén álló egykori zarándokszállást az orosz kormánynak. Az ügylet ellenzői szerint az épületegyüttes egyrészt nem az orosz államé, hanem a pravoszláv egyházé volt, másrészt mindez precedenst teremthet: ezentúl számos külföldi tulajdonos jelentheti be igényét egykori jeruzsálemi birtokaira.

Vlagyimir Putyin zsúfolt programjába még az értékes ajándék ellenére sem fért bele, hogy fogadja az izraeli vezetőt. Szakértők szerint még mindig a Grúziának adott izraeli katonai segítség miatt haragszik, hiába hangoztatta Izrael semlegességét az orosz-grúz háború idején.

Szergej Lavrov külügyminiszter és Dmitrij Medvegyev kormányfő ugyan látványos tiszteletadással fogadta Olmertet és nagyon örült a Szergej-udvar nevű épületegyüttesnek, de egyikük sem ígért sok jót a látogatás legfontosabb témáival kapcsolatban. Lavrov bejelentette, hogy Moszkva meg akarja akadályozni Teherán katonai célú atomprogramját, az orosz vezetők azonban nem álltak ki az újabb Irán elleni szankciók mellett, és azt sem vállalták, hogy abbahagyják Izrael ellenségeinek felfegyverzését.

Jeruzsálemet elsősorban az aggasztja, hogy Moszkva S300-as légelhárító rakétákat ad el Teheránnak és Damaszkusznak, mert ezek birtokában felborulhat a térség jelenlegi erőegyensúlya, sebezhetőbbé válnak az izraeli vadászgépek és megszűnhet az ország légi fölénye a térségben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.