Felidézte rémálmait az egykori gyermekkatona
Ishmael Beah, a Human Rights Watch gyermekjogi részlege tanácsadó bizottságának tagja ma már remegés nélkül képes előkaparni a múltból gyerekkori élményeinek darabkáit. Ám aki megismeri a történetét, zavartan vizslatja a huszonnyolc éves, afrikai származású fiatalembert. Pedig Ishmael tekintete ma mosolygós, hófehér fogsora kivillan barna arcából; úgy néz, mintha már több emberöltő telt volna el "azóta". Valójában nem is olyan régen történt.
A kilencvenes évek elején, az Atlanti-óceán partján fekvő, közép-afrikai Sierra Leone egyik déli kisvárosában egy tizenhárom éves kiskamasz rap-bandájával a területi Ki mit tud?-ra készülődött. Gondolták, spórolnak egy kicsit, és gyalog indulnak el a tőlük tizenhat mérföldre fekvő Mattru Jong városába, a verseny színhelyére.
Ishmael az amerikai rapért rajongott. Hasonlóan élt, mint más szegény sorsú kisfiúk, szerte a világban. A barátaival lógott, jómódú fehér ismerőseinél a színes tévét bámulta, az iskolában kazettákat cserélgetett, szorongva fogadta az újabb és újabb mostohaanya-jelölteket, akiket apja hazahozott a bádogtetős kis házba. Nyers, de átlátható és békés volt ez a gyermekélet.
És akkor elindult Ishmael a testvérével és csapatával, hogy bemutassa fergeteges rapprodukcióját a zsűrinek. De a fellépésre már nem került sor, mert a fiúk egyenesen belegyalogoltak a lázadók öldöklésébe, és a gyermekkoruk egyik pillanatról a másikra véget ért.
A magukat Forradalmi Egyesült Frontnak nevező csoportosulásnak az volt a célja, hogy megdöntse a korruptnak tartott kormány hatalmát. Az ideológia zavaros volt, a tiszta szándékok alantas indulatokkal keveredtek. A világ eleinte bénultan figyelte, ahogy a vérengző bandák végignyargaltak a falvakon, és mivel mindenütt kormánycsapatokat sejtettek, iszonyú pusztítást vittek véghez.
- Nem értesz egyet a céljainkkal? - szegezték a kérdést tehetetlen falusi öregembereknek, asszonyoknak, és mivel nem kaptak választ, lepuffantották őket.
- Célok? Ugyan miféle célok ezek? - nyilallott az elkeseredett kisfiúba, aki a Ki mit tud?-os produkciók helyett a lázadók több ilyen fellépésének is tanúja volt, és mivel társait a zűrzavarban elveszítette, egyedül próbált menekülni. Hónapokon át vándorolt bozótosok mélyén rejtőzködve, teljes reménytelenségben, mert ismerősöktől úgy értesült, hogy a lázadók az ő szüleit is megölték.
Ugyan mit tud kezdeni a háború iszonyatával és a hirtelen jött magánnyal egy érzékeny lelkű, merengő kamasz? Először hányt, aztán üvöltött, majd elcsöndesedett. És akkor belesétált a kormánykatonák karjaiba.
- Látod, mit tettek veled és a népünkkel ezek a vadállatok? - környékezte meg egy tiszt. - Állj be közénk, bosszuld meg a halottakat, elszánt, harcra kész fiatalokra van szükségünk!
Ishmael körülnézett. Hasonlóan kétségbeesett, tévelygő, apját-anyját kereső kamaszok között találta magát. Kisvártatva együtt tisztogatták a fegyvereket, megismerték a gránátok használatát, a harci stratégiákat, együtt étkeztek, és együtt kapkodták be naponta a fehér pirulákat, amelyek segítségével a felnőtt katonák elszánt és fanatikus csapattá formálták a gyülevész, kiéhezett gyereksereget. S ezek a fiúk ettől fogva maguk is öltek. Kába, jeges szenvedélylyel, minden fenntartás nélkül végezték ki a lázadókat. A boszszúvágy, a vér szaga és a szer elkábította őket, tetteik körvonalai elmosódtak.
Tizenhat éves volt Ishmael, amikor az UNICEF munkatársai rátaláltak, és kiemelték a hadseregből. Egy táborba került, gyógyítani próbálták. Konokul ellenállt. Rémálmok gyötörték, fejfájás kínozta, az elvonás miatt keze-lába folyamatosan remegett, dührohamok törtek rá. Nem értette, de utálta, amikor kitöréseire szelíden jegyezték meg ápolói: nem a te hibád... De hát kinek a hibája valójában?
Hónapokba telt, amíg Ishmaelt újra normális szóra lehetett bírni, és újabb hónapok kellettek ahhoz, hogy megértse, mi is történt vele. Nem tudta, hogyan lesz képes ezt a terhet hordozni egész életén át. El kellett menekülnie abból az országból.
1998-ban, tizennyolc éves korában, New Yorkban telepedett le. Az ENSZ tanulni segítette, egy érzékeny lelkű szociológusnő szerető családot vont köré. Végigtámogatta keserves útján, amíg megtanult megbocsátani önmagának, leérettségizett, majd politológusi diplomát szerzett.
Eltelt néhány év, és Ishmael Beah megírta gyermekkora történetét. A szenzációra éhes világ ma persze kéjes borzongással olvassa a könyvét, amely hozzánk is megérkezett. A Gyermekkatona voltam Afrikában című kötet a Nyitott könyvműhely kiadásában magyarul is megjelent.
Amerika az idén talán fekete elnököt választ, a NATO rendfenntartó katonái az életüket áldozzák forrongó országokban, nemzetközi szervezetek a terror és az önkény gócpontjain demokratizálódást sürgetnek. Ishmael Beah ma emberjogi aktivistaként utazgat, és gyűléseken hallatja a hangját.
