Főnökeiket visszhangozták az alelnökjelöltek

Joe Biden és Sarah Palin egyetlen tévévitájukon sokkal inkább Barack Obama, illetve John McCain igazát bizonygatták - nem pedig azt, hogy képesek lennének-e a helyükre lépni.

Egyszer megküzdött már idősödő férfi és fiatalabb nő amerikai alelnökjelölti vitán, és azóta is az volt a legnézettebb. 1984-ben George H. W. Bush és a demokrata Geraldine Ferraro - most, huszonnégy évvel később pedig Joe Biden és a republikánus Sarah Palin volt soron. A Missouri állambeli St. Louis egyetemén tartott, másfél órás vitájukon (amelyet elsősorban az alaszkai kormányzónő hirtelen feltűnése és ellentmondásos megítélése miatt előzött meg felfokozott várakozás), mindkét jelölt inkább főnöke jó ügyvédjének bizonyult. A kötőszavakat nem számítva leggyakoribb kifejezéseik a "Barack Obama", illetve "John McCain" lehettek. Arról kevéssé adtak számot, hogy adott esetben az elnöki pozíció betöltésére is alkalmasak lennének-e.

Márpedig ez az amúgy nem sok mozgástérrel járó alelnökjelöltség igazi tétje: az elnök halála esetén (így követte Harry Truman Franklin D. Rooseveltet) vagy lemondásakor (a Watergate-botrány nyomán Gerald Ford lépett Richard Nixon helyére) a második ember költözhet a Fehér Házba. Biden szerint a tisztség jelenlegi betöltője, az alkotmányos korlátokat feszegető Dick Cheney a legveszélyesebb alelnök volt az amerikai történelemben.

Az egyaránt elragadónak mutatkozó két politikus (Biden és Palin gyakorta váltott fogkrémreklámba illő mosolyt), időnként szó szerint mondta fel az egy hete Obama és McCain szájából elhangzottakat. - Nem engedünk még egy holokausztot - ismételt Alaszka 44 éves kormányzónője, kijelentve: Izrael az USA legszorosabb szövetségese a Közel-Keleten. - Nemcsak a naivitáson megy túl, de veszélyes is azt gondolni, hogy tárgyalni lehet Mahmud Ahmadinezsad iráni elnökkel - ostorozta Obamát ismét csak McCain egyszerű visszhangjaként Palin. - Nincs még az amerikai szenátusban akkora barátja Izraelnek, mint Joe Biden - kontrázott demokrata ellenfele, aki Delaware államot képviseli a Capitoliumon, újra felemlegetve, hogy McCain még Zapatero spanyol kormányfővel sem akart találkozni.

A Wall Street "mohósága és korrupciója" járult hozzá a mostani pénzügyi válsághoz. Az amerikai munkaerő a legjobb a világon - idézett szintén betűhíven Palin. Biden, csakúgy mint Obama, nem hagyta ki a magas labdát: felidézte, hogy McCain korábbi nyilatkozata szerint "a gazdaság alapjai erősek" a nyolcvan éve példátlan pénzügyi válság közepette.

Biden a felmérések szerint Obamánál a múltkor már bevált taktikát alkalmazta: azt bizonygatta, hogy az arizonai szenátor George W. Bush elnök politikájának folytatója. Erre a republikánus válasz kulcsszava: "maverick", azaz független, a párt "csordájába" nem illő politikus - a szó ugyanis eredetileg jelöletlen marhát jelent. Mindkét, híveik szemében szabályos "népi hős" igyekezett mutatni, hogy közel áll az egyszerű amerikaiakhoz. Ez inkább a harmincöt éve Washingtonban dolgozó Biden esetében szorult bizonygatásra; egyik leggyakoribb kifejezése a "középosztály" volt. A legtöbb amerikai otthonhoz képest rendkívül távolról jött Palin fordulatai ("baromi sok volt..."), vagy az, hogy Irakot és Iránt "ájrek"-nek, illetve "ájren"-nek ejtette, önmagukért beszéltek. Bár Tel-Aviv helyett szerinte Jeruzsálemben van az amerikai nagykövetség, Palin ezúttal sokkal összeszedettebbnek bizonyult a szeptemberi tévéinterjúhoz képest, amely a republikánus szavazótáborban is sokakat elbizonytalanított - nemcsak külpolitikai ismereteit, de értelmi képességeit tekintve is.

A közvélemény-kutatók várhatóan a jövő hét elejére közlik a vita eredményét - ahogy legalábbis a tízmilliók látták a képernyők előtt. Palinnek abból a nyolc százalékpontból kellene ledolgoznia McCain számára, amellyel Obama egy hónappal a választások előtt vezet. A második, egyben utolsó előtti elnökjelölti vitát kedden tartják, a Tennessee állambeli Nashville-ben.

Verekedő robotok Joe Biden és Sarah Palin arcával
Verekedő robotok Joe Biden és Sarah Palin arcával
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.