Nem akarják szétválasztani Ukrajnát és Grúziát

Nem hiszem, hogy Oroszország megtámadna, vagy most fenyegetne bármilyen NATO tagállamot - mondta lapunknak Kurt Volker, az Egyesült Államok NATO-nagykövete a nyári grúz-orosz konfliktus kapcsán. - Ez nem áll Oroszország szándékában, és tudják, hogy a NATO képes megvédeni magát. De azt láttuk, hogy Oroszország hajlandó erőszakot alkalmazni, hogy ráerőltesse akaratát egy szomszédjára, és hogy kijelentse, érdekterülete van Európában, és ezzel megossza a kontinenst - ezt el kell utasítanunk - fejtette ki a diplomata, aki korábban Magyarországon is szolgált. -A NATO védelmi szövetség, nem fenyeget senkit. Demokratikus, gazdag, biztonságos országok szomszédságában élni nem fenyegetés, hanem éppen, hogy előnyökkel jár, még Oroszországnak is - közölte Vokler.

Kérdésünkre, hogy véleménye szerint szükség van-e gyors reagálású erőkre, vagy bármilyen más katonai átcsoportosításra Kelet-Európában, Volker nagykövet nemmel felelt, hangsúlyozva, hogy a NATO elkötelezte magát az ötödik cikkely mellett, mely szerint egy tagállam elleni támadásra az egész szövetség válaszol. Volker szerint ezért csak szövetség a mindennapi tevékenységének fenntartására van szükség, hogy a védekezésre felhasználható kapacitás erős és rugalmas legyen. - Washington szerint a NATO fő feladata a kollektív védelem. Ez egyrészt meg kell, hogy nyugtassa a megfélemlített keleti tagállamokat, és az Oroszország provokálásától tartó nyugatiakat is, hogy a NATO csak azt teszi, amit mindig is az elmúlt 59 évben.

Nem kívánjuk szétválasztani a két országot, illetve másként kezelni őket - reagált Kurt Volker arra, hogy vajon a decemberi NATO-csúcson Ukrajna és Grúzia csatlakozásának ügyét már külön kezelné a szövetség. - Azt szeretnénk látni, hogy mindkét ország előrelépést ér el a belső reformok terén, és ebben segít a tagsági akció program (MAP). Az más kérdés, hogy az egyes országok, hogyan ítélik meg a tagságot: az ukránok bizonytalanok, a grúzok viszont erőteljesen támogatják a tagságot - vélekedett a magyarul is kiválóan beszélő Volker. A MAP-hoz való csatlakozásról most decemberben dönt majd a NATO-csúcs. A nagykövet szerint a kulcs a NATO egysége, reméli sikerül konszenzust létrehozni.

Volker hangsúlyozta: Grúzia több éves orosz nyomásgyakorlás alatt élt. Szerinte Tbiliszit csak azért lehet hibáztatni, mert "bekapta az orosz csalit", és támadást indított, amit az oroszok ürügyként használtak fel egy régen és jól előkészített megszállás végrehajtásához. Kérdésünkre, mely szerint a NATO elvileg nem vehet fel területi vitába keveredett országokat, Volker nagykövet azt is elmondta: attól, hogy Oroszország életben tartja ezeket a területvitákat, még nincs joga ahhoz, hogy megvétózza Grúzia jövőjét, és NATO-csatlakozását. Mint később újságíróknak többször is hangsúlyozta: reméli, Oroszország betartja a vállalásokat, kivonul az augusztus 7-e után elfoglalt területekről, beengedi az EU-megfigyelőket a kérdéses területekre és visszavonja Abházia és Dél-Oszétia függetlenségének elismerését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.