Az iráni elnök vádaskodik az ENSZ-ben

Ismét védelmébe vette az iráni atomprogramot, és az Egyesült Államokat, illetve Izraelt vádolta Mahmud Ahmadinezsad iráni elnök, helyi idő szerint kedden az ENSZ-közgyűlés általános vitájában elhangzott fölszólalásában. "Néhány erőszakoskodó hatalom" igyekszik meghiúsítani Irán atomprogramját, de "az iráni nép" szembeszáll velük, és megvédi a békés célú nukleáris energiához való jogát - idézi az MTI.

A NAÜ múlt heti jelentése szerint Irán növelte urándúsító kapacitását, és továbbra sem lehet kijelenteni, hogy az iráni atomprogram kizárólag békés célú lenne. Az EU pedig tegnap figyelmeztetett: Irán hamarosan képes lesz atomtöltettel felfegyverezni egy hordozót, még akkor is, ha azt állítja, atomprogramja békés. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) eddig három alkalommal vetett ki szankciókat az iszlám köztársaságra.

Ahmadinezsad kifejtette a jól ismert antiszemita érveket, miszerint néhány "álnok" cionista manipulálja az amerikaiakat és az európaiakat, és kezükben tartják a nemzetközi pénzintézeteket. Izraelre utalva kijelentette, a "cionista rezsim egyértelműen megindult a lejtőn, össze fog omlani, és nem fog tudni kimászni abból a pöcegödörből, amelyet ő maga és támogatói teremtettek".

A kijelentést Barack Obama amerikai demokrata elnökjelölt azonnal elítélte, Simon Peresz izraeli államfő pedig a múlt századi antiszemita röpiratához, a Cion bölcseinek jegyzőkönyveihez hasonlította. Cipi Livni izraeli külügyminiszter pedig hevesen tiltakozott az ellen, hogy Irán egyike legyen a 10 nem állandó BT-tagnak. A perzsa állam ugyanis bejelentkezett arra az ázsiai országnak fenntartott helyre, amelyet jelenleg Indonézia foglal el, és januárban üresedik meg. Irán korábban 1955-ben és 1956-ban kapott helyett a BT-ben, amikor még a Washington által támogatott Pahlavi sah vezette az országot.

Elmarad az iráni atomprogram körüli válságról tárgyaló hat ország erre a hétre tervezett külügyminiszteri szintű találkozója - közölte kedden az amerikai külügyminisztérium. Az ülést vélhetően azért nem tartják meg, mert az orosz külügyminiszter távol maradt volna róla. Az orosz külügyminisztérium kedden közölte, Moszkva nem lát olyan sürgős okot, ami indokolná, hogy az ENSZ-közgyűlés miatt amúgy is zsúfolt héten más ügyeket félretéve az iráni nukleáris dossziéról tartsanak tárgyalást.

A Magyarországon az utóbbi időben jelentkező antiszemita és rasszista megmozdulásokkal is foglalkoznak a Zsidó Világkongresszus vezetőségi ülésén szerdán az izraeli Askelonban - mondta Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója az MTI-nek. A megbeszélések fontos részét képezik azok a megnyilvánulások, amelyek Izrael létét vonják kétségbe, de a programban szó esik az arabok jelenlétéről is a zsidó tulajdonú földterületeken. Áttekintik majd a világpolitikai helyzetet, s kiemelten foglalkoznak az Izrael biztonságát és a terrorizmust érintő problémákkal, külön taglalva az iráni atomfenyegetést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.