A The New York Times, azaz a Szürke Hölgy, ahogy avítt stílusáról nevezik, intézmény. Bár a hatvanas évek óta tőzsdén jegyzett cég adja ki, az Ochs-Sulzberger család immár több mint száz éve rendelkezik felette. Ez lehet a hétköznap 1,2 millió, vasárnap 1,6 millió példányban kinyomtatott Times egyik titka, hiszen a folytonosság megkímélte attól, hogy váltakozó tulajdonosok kénye-kedvéhez igazodjék.

A többi már nem is akkora titok. Az elővárosaival együtt csaknem húszmilliós New Yorkban szinte kötelező igazi világlapot készíteni. A riporterek - akik a szerkesztőkkel, fotósokkal, a huszonhét belföldi és huszonhat külföldi tudósítói iroda munkatársaival együtt négyszázan vannak - eddig 98 Pulitzer-díjat gyűjtöttek össze.

A Times, amely 104 éve elsőként közölt helyszíni tudósítást tengeri csatáról, és több, legfelsőbb bírósági ítélethez vezető ügyben védte az amerikai kormánnyal szemben is a szólásszabadságot, nemcsak tájékoztat a világról (Rio de Janeirótól Moszkváig), de nagyban befolyásolja is. Amikor 1971-ben egy "mély torok" - a két éve ezért alternatív Nobel-díjat is kapott Daniel Ellsberg - kiszivárogtatta a lapnak a Pentagon-iratokat, a Times pedig részleteket kezdett közölni belőle, ez nagyban rontott Richard Nixon elnök megítélésén, a kormány szavahihetőségén a vietnami háborúval kapcsolatban, és hozzájárult az amerikai kivonuláshoz.

A lap olvasói elsősorban nem az "átlagamerikaiak", hanem a keleti part középosztálya, értelmisége, üzleti körei. Egy tavalyi felmérés szerint a válaszadók negyven százaléka vélte úgy, hogy a The New York Times liberális irányultságú, tizenegy százalék szerint inkább konzervatív. A mostani választási kampányban Obama-pártisága (legalábbis a New York-i Hillary Clinton kiválása óta) nem tűnik kétségesnek, de a felelős szerkesztő Bush-párti állásfoglalása az iraki háború kapcsán emlékezetes maradt. Bill Keller 2003-ban az "El sem hiszem, hogy héja vagyok klub" című vezércikkében sorakozott fel az elnök mögé.

A Timesnak nemcsak az érveivel lehet "verekedni." Vasárnapi mellékleteivel együtt olyan súlyos, hogy magával az újsággal is, ténylegesen. A hétköznapi szám a mellékletekkel együtt hetven-nyolcvan oldal, a vasárnapi sokkal több. Az újság alapvetően fekete-fehér, 1997 őszén jelent meg az első színes címlap. A 28 oldalas fő laptagban általában csak öt oldalon - köztük a címlapon - van színes fotó, hirdetés vagy rajz. Az ára 1,50, vasárnap négy dollár.

Igazi családi lap: mindenkinek nyújt olvasnivalót. Akit például a politika nem érdekel, lapozhat Dave Itzkoff sci-fi rovatához vagy Eric Asimov (az író unokaöccse) borkritikáihoz.