Klónmentes húst akar az Európai Parlament

Óriási többséggel, elenyésző ellenvetéssel fogadta el az Európai Parlament (EP) az indítványt, hogy szólítsák fel a brüsszeli bizottságot a törvénykezés előterjesztésére.

 

 

A lényeg a tiltás - ne lehessen az Európai Unióban klónozott állatot élelmiszerré feldolgozni, klónozott állat tejét forgalmazni, vagy ilyen termékeket importálni. A brit, néppárti Neil Parish szerint az indok a következő: a klónozási eljárások során a transzferált embriók és klónozott állatok túlélési aránya alacsonynak bizonyul, sok klónozott állat pusztul el élete korai szakaszában, különböző betegségek miatt.

A képviselők azután álltak elő az ötlettel, hogy az unió élelmiszer-biztonsági hivatala óvatos tudományos elemzést tett az asztalra. Azt mondta, hogy az aggályok nem megalapozottak, ugyanakkor elismerte, hogy egyelőre kevés az adat e tétel teljesen megnyugtató bizonyítására is.

A végrehajtó testületnek számító Európai Bizottság eddig egyáltalán nem figyel-
te ellenszenvvel a klónozást. Marian Fischer Boel mezőgazdasági EU-biztos a honlapján inkább pártolja a klónozott élelmiszerek megjelenését. Az egészségügyi biztos, Andrulla Vasziliu is igen óvatosan fogalmazott a parlamenti elszántságot látván, de azért felvetette: a technológia fejlődik, és a klónozási eljárás is tökéletesedik. De persze megérti a félelmeket az ismeretlentől. Fischer Boel egy másik fontos mérlegelendő tényt is megemlített: az Egyesült Államok illetékes hivatala nemrég fogyaszthatónak nyilvánította a klónozott élelmiszert, és az EU agrárgazdaságainak a globális versenyben is helyt kellene állniuk.

Az európai honatyák viszont úgy vélik, hogy az unió követendő modellt teremt a minőségi élelmiszerek előállításában és magában az agráriumban, ezt az értéket pedig meg kell őrizni. Az európai etikai kérdéseket megvitató tudóscsoport azt hangoztatta, hogy jelenleg nincs meggyőző érv a klónozott élelmiszerek gyártása mellett. A parlamenti vitában a szocialisták vezérszónokaként felszólaló Tabajdi Csaba közölte: az élelmiszerláncba semmiképpen ne kerüljön klónozott állat, mert ma még rengeteg a kockázat, nincs igazi ellenőrzés, nincs elegendő vizsgálati minta és kísérlet.

Az unióban jelenleg nem árulnak klónozott élelmiszert. Ám tiltás híján és az amerikai jóváhagyás nyomán bizonyosan feltűnnének a boltokban ezek a termékek - akár már 2010-ben. (B. M.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.