A grúz misszió a külügyminiszterek előtt

Kötetlen eszmecserére gyűltek össze az uniós külügyminiszterek Avignonban, hogy a múlt hétfői csúcs döntése nyomán útjára indítsák a megfigyelő missziót Grúziába, ám közben Sarkozy francia elnök újabb moszkvai tárgyalásra készült.

A TGV szupergyorsvonatra ültette fel kollégáit Bernard Kouchner francia külügyminiszter pénteken, s így vitte őket Párizsból Avignonba. Az egységet akarta megmutatni az együttes utazással is, hiszen hétfőn Nicolas Sarkozy francia államfő, Javier Solana európai külügyi főképviselő és Manuel Barroso bizottsági elnök is Moszkvába repül, hogy az e heti európai csúcson kialakult közös vélemény alapján folytassa az egyezkedést az orosz vezetéssel a grúziai helyzetről. Az uniós programba már jó régen beillesztett avignoni informális külügyminiszteri találkozó így végül is nem túl szerencsésen megelőzi az újabb moszkvai tanácskozást.

A külügyminiszterek a terveknek megfelelően megpróbálják útjára indítani a grúziai megfigyelő missziót, amelynek néhány száz tagja lesz. Elképzelhető, hogy kezdetben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) színeiben jelennek meg, s később alakulnak át uniós küldetéssé. Ez az eshetőség azért is figyelemre méltó, mert Moszkva eleve jelezte: az EBESZ keretében hajlandó lenne rendőri együttműködésre a térségben. A misszió előtt a legnagyobb kihívás így is az, hogy mit figyelhet meg, hova juthat el. Az uniós orosz követ, Vlagyimir Csizsov a minap itt Brüsszelben kijelentette: Dél-Oszétia és Abházia független államok, beutazási kérelmet tőlük kell kérni. Az unió azonban természetesen nem ismerte el a szakadár területeket, orosz elismerésüket pedig elítélte. Ezért is előzi meg nagy várakozás Sarkozy moszkvai egyeztetését, vajon mit ér el a francia államfő.

A külügyminiszterek péntek este meghallgatták Solana előadását az amerikai-európai viszonyról, tekintettel a közelgő elnökválasztásra. Líbiába utazván Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter tegnap Lisszabonban mindenesetre elégedetten nyilatkozott a grúz ügyben megnyilvánult amerikai-európai együttműködésről. Más kérdés, hogyan fogadják Dick Cheney amerikai alelnök helyszíni nyilatkozatait, hogy Tbiliszi és Kijev előtt nyitva a NATO ajtaja. Erről egyáltalán nincs egyetértés Európában. Ukrajna is téma lesz, hiszen kedden rendezik Evianban az EU-ukrán csúcsot az újabb kijevi csatározás árnyékában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.