"MSZP-s" külügyi műhely homályokkal

"Zászlót bont" hétfőn a magát az MSZP külügyi műhelyének nevező csoport, amelyről a kormánypárt, valamint a Külügyminisztérium vezetői elhatárolódnak.

Bencze Szabó Péter, a csoport szóvivője szerint "alulról jövő kezdeményezésről" van szó; a fórum részvevői - köztük nagykövetek, más külügyi szakemberek - olyan ajánlásokat készülnek kidolgozni, amelyektől új arculatot kapna a jelenlegi "szürke, sehová sem vezető" magyar külpolitika. A szerveződést értesülésünk szerint Suha György Gambia magyarországi tiszteletbeli főkonzulja jegyzi. A szóvivő szerint a műhelyt a XI. kerületi MSZP fogadta be.

Mint Mesterházi Attila, az MSZP-elnökség külügyekben illetékes tagja lapunknak elmondta: az elnökség számára a szerveződés ismeretlen. Ő maga is a sajtóból értesült róla, és meglepte a hír, mivel a párt alapszabályzata csak tagozatokat és platformokat ismer el, műhelyeket nem említ. Hozzátette: az MSZP-ben - Tabajdi Csabával, a párt EP-delegácója vezetőjével az élen - évek óta működik külügyi tagozat, amelynek munkájával a vezető testületek elégedettek. Szelestey Lajos külügyi szóvivő ugyancsak közölte, hogy a kezdeményezéshez nincs köze a tárcának.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.