Az EU döntött és mérlegel

Szükségünk van Oroszországra, a párbeszédre, de mérlegelnünk kell, mit tegyünk, ha Moszkva nem tartja be a hatpontos megállapodást, amelyet a grúz válság rendezésére hozott tető alá az EU soros elnökeként a francia államfő.

A hétfői csúcstalálkozó a bizottságot bízta meg az orosz kapcsolat áttekintésével, lapunknak e végrehajtó testületben tegnap azt mondták: a feladat annak feltérképezése és mérlegelése, hogy milyen eszközök állhatnak az unió rendelkezésére. Ki kell ugyanis kényszerítenie, hogy Moszkva vonja vissza csapatait az ellenségeskedések előtti vonalak mögé.

A csúcs határozata értelmében amíg a csapatkivonás be nem fejeződik, minden tárgyalást elhalasztanak, amely új kezdeményezéseket tartalmaz, mint például a partnerségi megállapodás. Erről szeptember közepén kellene újra egyeztetni Moszkvával, de alighanem ez a forduló elmarad. De idetartozhat a további vízumkönnyítés is. Minden egyéb, régi ügy azonban halad a maga kerékvágásában.

Sarkozy francia elnök, Barroso bizottsági elnök és Solana külügyi főképviselő hétfői moszkvai útja tehát nem szab határidőt semminek, inkább közbülső állomás - mondták tegnap bizottsági részről. A hat pontról lesz szó, amelyet Moszkva a maga részéről teljesítettnek vél, s most Brüsszelben azon morfondíroznak, vajon értelmezésbeli különbségeket kellene-e meghaladni a haladás érdekében. Csizov uniós orosz követ tegnap a csapatok gyors visszavonásáról beszélt Brüsszelben. Az biztos, hogy az események fényében nagyobb figyelmet kap a keddi EU-ukrán csúcs Evianban.

A lengyelek társulási szerződést kötnének Grúziával, de uniós kilátás nélkül. Benita Ferrero-Waldner külügyi biztos tegnap Lado Gurganidze grúz miniszterelnöknek ismét megígérte a szabad kereskedelmi övezet létrehozását, a vízumkönnyítést és az újjáépítési támogatást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.