Lakónegyedre zuhant egy iráni repülőgép

Az utasszállítón 48-an voltak a baleset pillanatában. Vannak túlélők.

Vasárnap reggel a teheráni Mehrabad repülőtér mellett felszállás közben lezuhant egy repülőgép negyvennyolc emberrel a fedélzetén. Az első jelentések szerint az IrAn-140 típusú repülőgépet nem sokkal a felszállás után érte a baleset, amelyet az első jelentések szerint a negyven utasból és a nyolcfős kíséretből senki nem élt túl, később viszont az állami médiában napvilágot láttak jelentések, hogy néhányan sérülésekkel megúszták. Hatósági közlések szerint a fedélzeten lévők közül 38-an haltak meg.

Abedin Taherkenareh / EPA

A repülőgép – a Sepahan Air Tabasz felé tartó járata – egy lakónegyedre zuhant le, de a negyvennyolcon túl több áldozatról nem érkeztek hírek. A halottak között öt gyerek is van. A repülőgépnek a motorja mondta fel a szolgálatot.

Az IrAn-140-eseket tipikus rövid belföldi utakra használják a perzsa köztársaságban. Az Antonov An-140-esek licenszelt változatai.

Iránban rengeteg a repülőgép-baleset, mert a légitársaságok utoljára még az 1979-es iszlám forradalom előtt szervizelt flottával repülhetnek. A forradalmat követő embargó miatt nyugati cégek nem adhatnak el alkatrészeket a perzsa köztársaságnak. A repülőgépekbe így többnyire csak elavult, elfekvő alkatrészeket tudnak beépíteni.

Iráni repülőgépeket több mint 200 alkalommal ért valamiféle baleset az elmúlt 25 évben. Ezekben több mint kétezer ember vesztette életét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.