Lajcák budapesti premierje

Budapesten járt kedden a nemrég kinevezett szlovák külügyminiszter. Miroslav Lajcák a kétoldalú kapcsolatokról, a kisebbségi kérdésről, és az európai együttműködésről, köztük az energiahálózatok összekötéséről is tárgyalt Göncz Kingával. Eltérőek az álláspontok a dunaszerdahelyi esettel kapcsolatban.

Szlovákia jogállam, a parlament hozott egy törvényt és ezt mindenkinek, még a miniszternek is be kell tartania – hangoztatta Miroslav Lajcák tegnap Budapesten. A szlovák külügyminiszter a kétoldalú kapcsolatokról, a kisebbségi kérdésről, és az európai együttműködésről, köztük az energiahálózatok összekötéséről is tárgyalt vendéglátójával, Göncz Kingával.

Lajcák arra reagált, hogy kollégája, a Szlovák Nemzeti Párthoz (SNS) tartozó Ján Mikoláj a múlt héten közölte: az alkotmánybírósághoz fordul a másodszor is elfogadott szlovák tankönyvtörvény miatt. A törvény engedélyezné a magyar földrajzi nevek használatát a magyar nyelvű tankönyvekben. Lajcák korábban még arról beszélt, hogy budapesti tárgyalásain megvédi majd kormányának álláspontját, de most úgy tűnik: a szlovák–magyar viszony javítása érdekében hajlandó gesztusokra.

Mint ahogyan a magyar fél is hajlik engedményekre. Göncz Kinga a Lajcákkal folytatott tárgyalások után felvetette: érdemes lenne felülvizsgálni a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumáról tavaly hozott országgyűlési határozatot. A határozat visszavonásáról nincs szó, de esetleg módosításra szorul azokon a pontokon, ahol szlovák érzékenységeket sért. Mint emlékezetes, Pozsony elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői részt vegyenek egy másik ország parlamentje, ez esetben az Országgyűlés égisze alatt létrehozott testület, a KMKF munkájában. Más szomszédos ország nem kifogásolta a döntést.

A két külügyminiszter egyetértett abban, hogy a kétoldalú kapcsolatok kereteit a magyar–szlovák alapszerződés jelenti, amely azt is kimondja: a kisebbségek ügye nem kizárólag belpolitikai kérdés. Eltérőek az álláspontok viszont a dunaszerdahelyi esettel kapcsolatban: Göncz Kinga most is kiemelte, hogy többször is kérte a vizsgálati anyagokat, de miután ezt elutasították, hazánk az Európa Tanácshoz fordult. Miroslav Lajcák ugyanakkor nemcsak a következményeket, hanem az okokat is vizsgálná: ha valaki drukkerként elmegy egy focimeccsre, akkor ne vigyen magával olyan jelképeket, amelyek egy másik ország polgárait sértik – fejtette ki.

A Jan Kubis helyére nemrég kinevezett Miroslav Lajcáknak a budapesti a második hivatalos külföldi útja. A hagyományoknak megfelelően első látogatása Csehországba vezetett.

Miroslav Lajcák külügyminiszter Sólyom László köztársasági elnöknél, a Sándor-palotában
Miroslav Lajcák külügyminiszter Sólyom László köztársasági elnöknél, a Sándor-palotában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.