Lajcák: Orbán kijelentését nehéz udvariasan kommentálni

A szlovák külügyminiszter úgy véli: nehéz udvariasan kommentálni Orbán Viktor kijelentését, miszerint a kettős állampolgárság ügyében Szlovákia provokál.

"Nehéz udvarias kommentárt találni, udvariatlan pedig nem szeretnék lenni" - jelentette ki Miroslav Lajcák kedden Pozsonyban a kijelölt magyar kormányfő keddi sajtóértekezletén elhangzott szavakra reagálva.

Orbán Viktor szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a szlovák választáson induló nemzeti pártok folyamatosan provokálják és provokálni is fogják Magyarországot, "mi azonban ezeknek a provokációknak nem ülünk fel."

"Nem mi hoztuk elő ezt a témát. Ellenkezőleg, mi határozottan kértük a magyar felet, hogy ezt az érzékeny és vitatott témát ne tűzze napirendre a parlamenti választások előtti időszakban, és anélkül, hogy egyeztetne a szlovák féllel" - jelentette ki a miniszter. Hozzátette: "Nyilvánvaló, hogy ez vihart váltott ki az egész szlovák társadalomban."

A miniszter a szlovák parlament külügyi bizottságának ülése után nyilatkozott újságíróknak. Úgy vélekedett: arrogáns dolog provokációnak minősíteni Szlovákia önálló véleményét egy olyan ügyben, amely érinti őt.

Ismételten kifogásolta, hogy Budapest egyoldalúan, Pozsonnyal nem egyeztetve lépett a kettős állampolgárság kérdésében.

"Magyarország biztosan belemegy a párbeszédbe, a kérdés csak az, hogy az új politikai erő melyik szakaszban tudatosítja magában, hogy a párbeszédnek nincs alternatívája, különösen két szomszédos ország esetében nincs. Hogy erre mikor, ma, holnap, egy hét vagy egy év múlva kerül sor... Minél később kerül rá sor, annál nagyobb lesz a kár" - húzta alá Lajcák.

A szlovák parlament külügyi bizottsága, amelynek ülésén a Magyar Koalíció Pártja és a Híd polgári párt képviselői nem vettek részt, szintén bírálta a magyar kezdeményezést, és párbeszédet sürgetett Budapest és Pozsony között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.