Lajcák: Az egyoldalú bocsánatkérés nem megoldás

A szlovák diplomácia vezetője szerdán reagált magyar kollégájának keddi MTI-s nyilatkozatára, amelyben Martonyi János "felszólította" Pozsonyt a bocsánatkérésre. Egyúttal pedig igyekezett árnyalni a két cseh napilap munkatársainak adott hétfői válaszait.

Miroslav Lajcák szerint a Mladá fronta Dnes és a Lidové noviny prágai konzervatív napilapokban e hét elején azt hangsúlyozta, hogy Szlovákia és Magyarország ma már képes olyan érzékeny kérdésről is tárgyalni, mint a Benes-dekrétumok ügye, s ha mindkét állam kész erre, akkor ezt a vitás ügyet lezárhatják.

Ezt a gondolatmenetét szerdán Pozsonyban így folytatta: "Tárgyalóasztalhoz ülhetünk, s megállapodhatunk abban, hogy mi mindent kell tennünk e fejezet végleges lezárása érdekében. Nyilvánvalóan a vitás kérdéseket csak azzal nem rendezhetjük, hogy Szlovákia bocsánatot kér a magyaroktól" – közölte. Ezután azzal érvelt, hogy ez a kétoldalú vita összetettebb, mint a cseh-német kiegyezés. „A Benes-dekrétumok a második világháború utáni elrendezés részét képezik, amelyek kétségbevonását sosem fogadjuk el, ezért ezek a dokumentumok nem nyithatók meg. A vitás ügy rendezésében akkor sem jutunk előbbre, ha mindkét fél összeírja azokat a kérdéseket, amelyekért a partnerének bocsánatot kellene kérnie" – szögezte le Miroslav Lajcák a szlovák kormány szerdai ülése után.

Martonyi János kedden a cseh lapokban megjelent interjú kapcsán elmondta, hogy múlt heti pozsonyi tárgyalásai során felvetette a Benes-dekrétumok problémakörét partnerének azzal, hogy „a kölcsönös kiengesztelődéshez és a múlt lezárásához vezető útra a szlovákiai magyarok irányába történő bocsánatkéréssel kellene lépnünk.“

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.