Kutyának sem kell a Lenin-szobor

Nem tolonganak az érdeklődők Vlagyimir Iljics Lenin szobrának makettjéért és a már elkészült fejszoborért, pedig Rimaszombat vezetése már évek óta kínálja eladásra az alkotást - írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.

Az újság szerint a négy méternél is magasabb szobrot még1988-ban az akkor Lenin térnek nevezett, azóta  Stefan Marko Daxner térre átkeresztelt helyszínen tervezték felavatni. Eredetileg mintegy 5 méter magas talapzaton egy 4,3 méter magas szobrot terveztek a térre, ma ezen a helyen szökőkút van és a szlovák nemzetébresztők szobrai állnak.

Az akkori Városi Nemzeti Bizottság a Szlovák Művészeti Alapnál rendelte meg az alkotást, amelynek elkészítésével Tibor Bártfait bízták meg, a tér rendezését pedig Ladislav Bajsetzerre bízták. Az 1989-es rendszerváltozáskor megfeledkeztek a korábbi városvezetés szoborrendeléséről, a téma csak1991-ben került ismét napirendre, amikor a városvezetés vissza akart lépni a rendeléstől. Addigra a tér is átalakult, át is nevezték, viszont már elkészült a szobor gipszmakettje és a teljes méretű plasztika fejének mintája. Az elvégzett munkáért a művészeti alap a teljes ár felét, 850 ezer koronát kért, majd ennek a javaslatnak az elutasítása után az alkotó már megelégedett volna 290 ezer koronával is.

Miután ezt az összeget sem kapta meg a várostól, az ügy bíróságra került. 1993-tól egészen 2001-ig húzódott a pereskedés, amikor végül a Besztercebányai Kerületi Bíróság helybenhagyta a Rimaszombati Járásbíróság korábban meghozott ítéletét, mely szerint a város köteles megfizetni az alkotónak a kért 290 ezer koronát és a perköltségeket. Lenin szobra így a rendszerváltozás után 12 évvel még mindig jelentős kiadást jelentett Rimaszombatnak. Összesen ugyanis 312 ezer koronát fizettek ki érte.

A modellt és a fejmintát jelenleg a városi levéltárban, a történelmi városházának abban a helyiségében őrzik, ahol korábban a fogda volt. A város eladásra kínálja az alkotásokat, a két darabért 4979 eurót kérnek - írja a lap.

Katarína Eliásová, a városi vagyonkezelő osztály vezetője az Új Szónak elmondta: néhányan érdeklődtek már a szobrok iránt, de eddig még nem sikerült
túladni rajtuk.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.