Küszöbön áll Salit tizedes és radikális palesztinok fogolycseréje

Magas rangú Hamász delegáció kezd hétfőn tárgyalásokat Kairóban, feltehetően az Izraelben bebörtönzött radikális palesztinok és a Hamász fogságában lévő izraeli katona cseréjéről.

Hétfő este ugyancsak az egyiptomi fővárosba várnak damaszkuszi száműzetésben élő Hamász-vezetőket.

A jelek szerint még ezen a héten kiszabadulhat a három és fél éve elhurcolt izraeli katona, Gilád Salit. Az események azt követően gyorsultak fel, hogy vasárnap Egyiptomban tárgyalt Simon Peresz izraeli államfő, s bejelentette, hogy "valódi előrehaladás történt".

Egyiptom és Németország hónapok óta próbál közvetíteni a zsidó állam és a palesztinok között. A tárgyalásokról mind a Gázai övezetet ellenőrzése alatt tartó Hamász, mind Izrael hetek óta hallgatásba burkolózott, a legutolsó pillanatokig csak spekulációk kerültek napvilágra, konkrét részletek nem váltak ismertté sem a tárgyalások tétjeiről, sem az esetleges megállapodásról.

A most kiszivárgottak szerint Salitért az izraeli hatóságok 1450 palesztin militáns - több ütemben történő - kiengedését tervezik.

Arab médiajelentések szerint a palesztinok még a pénteken kezdődő négynapos iszlám ünnep előtt visszanyerhetik szabadságukat. A Gázai övezetben a Hamász tagjai nem válaszolhatnak újságírói kérdésekre, egyedül a mozgalom egyik ottani képviselője, Ahmad Bahar mondott annyit - találkozva a palesztin foglyok családtagjaival -, hogy "a szabadság hajnala elérkezett, rövidesen köreinkben üdvözölhetjük fogoly hőseinket".

Ugyanakkor megfigyelők felhívják a figyelmet arra, hogy az Izraelben gyilkosságokban való részvétel vagy azok előkészítése miatt elítélt palesztinok szabadon engedését körülményes jogi eljárás előzheti meg, amely akár hetekig is eltarthat. Mint a Jediót Ahronót című izraeli lap írta, "egyes palesztinoknak nem csupán a kezükhöz tapadt, de egészen a fülükig ért a vér..."

Mindazonáltal a Reuters hírügynökség úgy tudja, a megállapodás azután került elérhető közelségbe, hogy az izraeliek immár beleegyeznek 160, korábban elutasított fogoly elengedésébe. A Hamász viszont azt fogadta el rugalmassága jeleként, hogy az elengedett palesztinok egy része száműzetésbe vonul, és nem Ciszjordániában vagy Gázában telepszik le.

Német hírügynökségi értesülések szerint a megállapodás értelmében Salit tizedes csak azt követően nyerheti vissza szabadságát, ha az izraeliek elengednek 450 palesztint. Ezt követné a második lépcső, amikor további 500 palesztin kiszabadul, majd a harmadik menetben ismételten 500 palesztint engednek ki. Még októberben húsz palesztin kiszabadult, akikért cserébe Izrael egy videofilmet kapott bizonyítékként, hogy Salit nem csupán életben van, de jó egészségnek is örvend.

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.