Kurd botrány a török parlamentben

A török állami televízió megszakította élő parlamenti közvetítését, amikor egy kurd politikus az anyanyelvén kezdett beszélni a törvényhozásban. Egy kurdok mellett kiálló párt vezetője az anyanyelvek nemzetközi napját használta felszólalásához.

A török állami televízió megszakította élő parlamenti közvetítését, amikor egy kurd politikus az anyanyelvén kezdett beszélni a törvényhozásban.

Az incidens ismét felszította a vitát az Európai Unióba törekvő országban az egykor betiltott nyelv nyilvános használatáról. Elemzők ezt összefüggésbe hozzák azzal, hogy március végén  helyhatósági választások lesznek. A kurdok lakta országrészben a  kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) éles küzdelmet vív  a szavazatokért a kurdok mellett kiálló Demokratikus Társadalom Pártjával (DTP).

A DTP vezetője, Ahmet Türk az anyanyelvek nemzetközi napját használta fel kurd nyelvű felszólalásához. „Hogy megmutassuk, nincs mitől félnünk, amikor más nyelven szólalunk meg, hogy emlékeztessünk a nyelvek testvériességére, hadd folytassam kurdul beszédemet” – bocsátotta előre a kurd pártelnök, mielőtt eltűnt volna a képernyőkről.

Nihat Ergun, a kormányzó AKP egyik elnökhelyettese provokációnak minősítette Türk magánakcióját, a törvényhozás elnöke, Koksal Toptan viszont leszögezte, a politikusra nem vár büntetés felszólalása miatt.

A török törvények értelmében tilos politikai beszédet mondani nem török nyelven. Ezen a korlátozáson mindazonáltal már enyhítettek, amikor a nemrég  létrehozott kurd tv-csatorna lefordította és kurd nyelven sugározta  Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök szombati választási beszédét.

Az említett televíziós csatorna januárban kezdte meg az adását,  főként a kurdok jogai érdekében kifejtett európai uniós nyomás  következtében. A kurd nyelv nyilvános használata tilos volt Törökországban az 1980-as katonai puccstól 1991-ig.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.