Kulturkampf Franciaországban

Nehéz lenne tagadni, hogy egyfajta kultúrharc zajlik Nyugat-Európában az iszlám vallás és vele kapcsolata hozható minden ügy – azaz a hívei, szokásai, az ilyen vallású „bevándorlók”, vagy éppen a palesztin- izraeli konfliktus – körül. Ennek a harcnak az egyik frontvonalában van a mai Franciaország: most éppen az borzolta fel a kedélyeket, hogy egy Lyon-környéki iskolában egy 16 éves lány fegyelmi büntetést kapott, mert „Szabad Palesztinát!” pólóban vett részt egy órán.

Hogy égetően aktuális témáról van szó, mi sem igazolja jobban, mint hogy újságok, honlapok az esettel foglalkozó cikket taglaló fórumait nem egy esetben be kellett zárni túlterheltség miatt. Jellemző egyébként, hogy a hozzászólások nem azonnali eszement zsidózásba torkolltak – ahogy Európa szerencsétlenebb részén történt volna -, hanem magát az ügyet próbálták megérteni és megértetni.

Az eset a következőképpen történt: Zeyneb, a francia diáklány, erős felindulással hallgatta, hogy történelem-földrajz (ezt Franciaországban együtt tanítják) tanára az első olajválság előzményéről szólva azt mondta, hogy „az arabok kihasználták Jom Kippur ünnepét, hogy gyarmatosítsák („coloniser”) Izraelt”. A rá következő közös órájukra a lány „Szabad Palesztinát!” pólóban érkezett, melyet a tanár azonnal le akart vetetni vele, abből indulatos vita támadt, végül a lány sírva kirohant az óráról. Az iskola fegyelmi tanácsa végül három napos felfüggesztést rótt ki rá.

Az igazán nagy felzúdulást az okozta, hogy a büntetés indoklásában túl a fegyelmi vétségen („engedély nélkül elhagyta az órát”), a proszelitizmus – „hitbuzgó térítés” – vádja is szerepelt. Proszelitizmus volna a palesztinok szabadsága mellette kiállás, akiknek az államhoz való jogát az ENSZ Biztonsági Tanácsa is elismerte?

Másrészt a proszelitizmusnak erős vallásos konnotációi vannak (maga az érintett tanár is a francia iskolák törvényben előírt világiságával érvelt): ez azt jelentené, hogy aki palesztin-barát, az muzulmánbarát is egyben? Sőt: a palesztin-izraeli konflikus vallási jellegű lenne? Ha egy területi-politikai jellegű konflikusnak – nagy valószínűséggel nem létező, hiszen például vannak keresztény palesztinok is – vallási keretet adunk, nem tűnik túl valószínűnek, hogy elősegítjük a megbékélést. És persze ezzel megint az iszlám kerül a viták központjába.

A tanár egyébként pár nap múlva visszatért az esetre, és az osztály előtt a palesztinok védelmezőit „bohócoknak” („charlot”) nevezte, amely jól mutatja, hogy kevésbé a politika-, vagy vallás-mentes iskoláról van szó, hanem teljesen másról. Ezzel szemben az iskola vezetése is érezte, hogy nincs minden rendben a dologgal, hiszen ma már azt nyilatkozzák, hogy Zeyneb nem a pólójáért kapta a büntetést, hanem mert „engedély nélkül elhagyta az órát”. Zeyneb egyébként ma már így fogalmaz: „Szabadságot követelni más emberek számára, az nem proszelitizmus”.

Palesztin szurkolók öröme egy Jordánia elleni barátságos labdarúgó mérkőzésen
A Palestinian fan cheers during their team's friendly soccer match against Jordan's women's national soccer team in al-Ram in the West Bank on the outskirts of Jerusalem October 26, 2009. REUTERS/Fadi Arouri (WEST BANK SPORT SOCCER)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.