Ukrajna kenőpénznek tartja a segélyt, bepereli Oroszországot

Nem várt fordulatot vehet annak a hárommilliárd dolláros hitelnek az ügye, amelyet még 2013-ben Oroszország folyósított a korábbi kijevi vezetésnek - írja a napi.hu a Moscow Times cikkére hivatkozva. Ukrajna ugyanis beperli Moszkvát arra hivatkozva, hogy ez a summa kenőpénz volt, ennek fényében nem is kívánja visszafizetni. 

A hitel határideje tavaly decemberben futott ki, ám a jelenlegi ukrán vezetés nem sokat tesz annak érdekében, hogy fizessen, sőt azon ügyködik, hogy ezt ne is kelljen megtennie. 

Ennek érdekében Ukrajna pert indított Oroszország ellen azzal a váddal, hogy az említett kölcsön valójában kenőpénz, amellyel Vlagyimir Putyin államfő megvesztegette Viktor Janukovics volt ukrán elnököt. Erről Pavel Klimkin ukrán külügyminiszter beszélt. Félreérthetetlenül jelezte: be akarják bizonyítani, hogy az összeg valójában vesztegetési célt szolgált – mondta Klimkin.

Szerinte az, hogy a londoni bíróság fontolóra vette az eljárás megindítását, további lehetőségeket is megnyithat előttük. Az ügyben persze nem ez az egyetlen per. Ugyanis néhány napja Moszkva is indított egy eljárást Ukrajna ellen a londoni legfelsőbb bíróságon azzal a váddal, hogy szomszédos országa fizetésképtelenné vált, miután nem fizette vissza a lejáró kölcsönt.

Petro Porosenko ukrán elnök egyébként maga is többször is jelezte: kenőpénznek tekinti a pénzt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.