Különnyugdíjat szavaztak meg maguknak a román honatyák

A román parlament megszavazta a törvényhozók különnyugdíjának bevezetését. Három mandátum után egy képviselő vagy szenátor havi 4000 lej (280 ezer forint) többletjuttatásra lesz jogosult, ráadásul a honatyák korábban – 60 éves korukban – kérhetik a korhatárnyugdíjt.

A keddi végszavazáson, a törvényhozás alsóházában 303 igen és 124 nem szavazattal, két tartózkodás mellett fogadták el a honatyák jogállásáról szóló törvényt módosító javaslatot. 

Ludovic Orban, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióvezetője felszólalásában azzal érvelt az indítvány elfogadása ellen, hogy a parlament egyike a legalacsonyabb bizalmi indexszel rendelkező állami intézményeknek. Emlékeztette kollégáit, hogy egyikük sem ígérte a választások előtt a honatyák nyugdíjának emelését.

Eredetileg a Nemzeti Liberális Párt több képviselője is a tervezet 255 kezdeményezője között volt, de a pártelnökség utasítására ők visszavonták aláírásukat.

A képviselők korábban is részesültek nyugdíjpótlékban, de a 2008-as válság kitörése után az erre vonatkozó előírásokat az akkori parlament eltörölte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.