Különleges jogállású szlovákiai régiót szorgalmaz az MKP

Nyilvánosságra hozta és közvitára bocsátotta az Magyar Közösség Pártja (MKP) "A szlovákiai magyarság megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételei" című, mintegy hetvenoldalas dokumentumát, amely a www.mkp.sk honlapon olvasható.
A Magyar Közösség Pártja két parlamenti törvény mielőbbi elfogadását indítványozza. Az egyik jogszabály lehetővé tenné a személyi elvű kisebbségi önkormányzat létrehozását Szlovákiának azokon a településein, ahol a nemzeti közösség számaránya nem éri el az 50 százalékot. Ezek a testületek a kisebbségi oktatás, kultúra és nyelvhasználat területén gyakorolnának jogokat.

A másik törvény révén abban az országrészben, amelyben a magyar nemzeti kisebbség arányszáma meghaladja az ötven százalékot, különleges jogállású régió jönne létre. Itt a kisebbségi önkormányzat az oktatási, kulturális és nyelvhasználati jogokon kívül széles területfejlesztési hatáskörökkel is rendelkezne. A tervezet szerzői szerint ebben a régióban sem a magyar, sem pedig a szlovák nemzeti közösség nem szavazhatná le a másik döntését az oktatásügyben, a kultúrában és a nyelvhasználat területén. Határozott célunk ugyanis, hogy a javasolt régió mindenki otthona lehessen – állapítja meg a dokumentum.

Berényi József a tervezet kapcsán rámutatott, hogy az eltelt két évtized alatt több mint 110 ezerrel csökkent a szlovákiai magyarság lélekszáma. Emellett a magyarok által is lakott dél-szlovákiai régió gazdasági lemaradása jelentős. Az állami támogatáspolitika, a külföldi beruházók száma, a közúti infrastruktúra fejlettsége elmarad az országos átlagtól. A legnagyobb munkanélküliséggel küzdő 10 szlovákiai járásból 6-7 dél-szlovákiai. – Mindebből kiindulva véleményünk szerint olyan átfogó, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa által elfogadott finanszírozási és intézményi reformra van szükség a kisebbségpolitika, valamint az ország közigazgatása terén, amely lehetővé teszi a Szlovákiában élő magyarság megmaradását és Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatását. Ezt a célt szolgálja a most nyilvánosságra hozott tervezetünk, amelynek végleges változatát a remélhetően széles körű vitát követően dolgozzuk ki.

Mivel az MKP többször hangsúlyozta már, hogy tiszteletben tartjuk Szlovákia területi egységét, bízunk abban, hogy tervezetünket nem a demagóg és populista vádaskodások, hanem a népszámlálási adatokból és gazdasági mutatókból kiinduló, a megoldást kereső tényszerű vita jellemzi majd – közölte az MKP elnöke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.