Közös polgármesterjelöltet állít az MKP és a Híd

Hosszas tárgyalások után a Magyar Közösség Pártja és a Híd révkomáromi vezetősége pénteken megállapodást írt alá, amely alapján közös polgármesterjelöltet indítanak és koalíciós listát is állítanak a november 15-ére kiírt helyhatósági választásokon.
Az egyezség értelmében a polgármesteri posztra Czíria Attila 52 éves helyi vállalkozót, geodétát, az MKP tagját nevezik, a huszonöt fős közös listán pedig eggyel több jelöltje lesz a Hídnak.

Lapunknak nyilatkozva Bastrnák Tibor parlamenti képviselő, a Bugár Béla vezette politikai tömörülés révkomáromi szervezetének elnöke elmondta, hogy okultak a négy évvel ezelőtti történésekből, amikor a két párt egymás ellen kampányolt, amelynek következtében a nevető harmadik, Anton Marek lett a befutó, akiről az elmúlt években kiderült, hogy alkalmatlan erre a tisztségre.

– Ez a tanulság, valamint a szlovákiai magyarság szellemi fellegvárának jelene és jövője iránti felelősség hozta össze ezt a helyi koalíciót – hangsúlyozta. Czíria Attila bejelentette azt is, hogy a választások utáni együttműködésről, többek között munkahelyteremtő és más, a város polgárainak életminőségét javító programról is megállapodtak.

Megkeresésünkre Bugár Béla kifejtette: – Ez a megállapodás is igazolja, hogy készek vagyunk a szlovákiai magyar-magyar együttműködésre. Más, többségében magyarok lakta dél-szlovákiai városban, például Dunaszerdahelyen sajnos kevés esélyt látok hasonló megállapodásra. Azt viszont elképzelhetetlennek tartom, hogy bizonyos településeken együtt induljunk, máshol meg egymás ellen kampányoljunk – szögezte le a Híd elnöke.

Kollégája, Berényi József lapunknak így érvelt: – Mi azt az álláspontot képviseljük, amit a tavalyi megyei választásokon, vagyis azokban a településekben, ahol jelentős többségben élnek a magyarok, mérkőzzenek meg a két párt képviselői, ahol viszont kisebbségben vagyunk, vagy csupán minimális többséggel rendelkezünk, fogjunk össze – közölte az MKP elnöke, aki szerint érvelésüket éppen Révkomárom példája támasztja alá, ahol a lakosságnak immár alig 60 százaléka magyar.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.