Közönséges bűnözők rabolhatták el Papp Istvánt

Az emberrablók kezdetben azt állították, hogy tettük mögött egy piramisjáték áll, amely tönkretett több helyi lakost Dárfúrban. Ez azonban csak az egyik mozgatóerő volt azok közül, amelyeket felhoztak. Később már nem ejtettek szót semmilyen követelésről, nem is azonosították magukat.

Feltehetőleg közönséges bűnözők rabolták el októberben az ENSZ és az Afrikai Unió közös szudáni missziójának magyar alkalmazottját, aki szerdán nyerte vissza szabadságát - közölte az MTI-vel csütörtökön telefonon a misszió kommunikációs igazgatója.

A misszió, az UNAMID szerda délután kapott értesítést a szudáni hatóságoktól arra vonatkozóan, hogy Papp Istvánt, akit a Dárfúr tartománybeli el-Fáser városból hurcoltak el, fogva tartói szabadon engedték, és már a szudáni hatóságok viselik gondját. A misszióban egyéni munkavállalóként dolgozó, nyugalmazott magyar alezredest egy Kutum nevű kis falutól 15 kilométerrel délre engedték szabadon. A szudáni hadsereg helikopteren el-Fáserbe szállította őt, ott orvosi vizsgálatnak vetették alá, majd gyorsan tovább szállították a fővárosba. Kartúmban az UNAMID vezetője, Ibrahim Gambari orvos professzor és a szudáni kormány képviselői fogadták. Ismét elvégeztek rajta egy orvosi vizsgálatot - mondta Kemal Saiki, hozzátéve, hogy tudomása szerint magyar kollégájuk jó egészségi állapotban van, és még mindig Kartúmban tartózkodik.

Az UNAMID továbbra sem tudja, hogy kik rabolták el Papp Istvánt. A tettesek soha nem azonosították magukat, és az első hónaptól eltekintve nem álltak elő semmilyen követeléssel. Az UNAMID kapcsolatban állt a magyar hatóságokkal is, információval látták el egymást, és több megbeszélést tartottak arról, hogy milyen eszközökkel lehetne elérni a fogoly kiszabadulását. Az UNAMID nem engedett bizonyos alapelvekből, abból, hogy Papp kiszabadítása érdekében nem szabad erőt alkalmazni, nem fizethető semmilyen váltságdíj, egyáltalán, elengedésének feltétel nélkülinek kell lennie, és elrablóit, fogva tartóit bűnözőknek kell tekinteni, ezért bíróság elé kell őket állítani. Papp kiszabadulásában a szudáni hatóságok játszották a fő szerepet - mondta az igazgató.

Az MTI kérdésére válaszolva megerősítette: igaz az az értesülés, miszerint az emberrablók kezdetben - az első hónapban - azt állították, hogy tettük mögött egy piramisjáték áll, amely tönkretett több helyi lakost Dárfúrban. Ez azonban csak az egyik mozgatóerő volt azok közül, amelyeket felhoztak. Később már nem ejtettek szót semmilyen követelésről. Elképzelhető, hogy ebben az emberrablási ügyben is az fordult elő, ami több hasonló esetben, hogy közönséges bűnözők ilyen-olyan politikai vagy ideológiai követeléssel állnak elő tettük igazolására, de ezekről  később kiderül, hogy csak ürügyül szolgáltak.

Papp István (jobbról a második) Ibrahim Gambarival, az ENSZ dárfúri missziójának nigériai vezetője (balról a második) a kartúmi repülőtéren 2011. január 5-én
Kartúm, 2011. január 6. PAPP Istvánt, az emberrablók fogságából kiszabadult magyar túszt (j.2.) Ibrahim GAMBARI, az ENSZ dárfúri missziójának nigériai vezetője (b.2.) kíséri, miután megérkezett a kartúmi repülőtérre 2011. január 5-én. Ezen a napon engedték szabadon elrablói Papp Istvánt, aki az ENSZ magyar polgári alkalmazottjaként dolgozott Szudán polgárháborús övezetében, Dárfúrban, amikor eddig azonosítatlan fegyveresek foglyul ejtették 2010 októberében. (MTI/EPA/Phili Dhil)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.