Kozmopolita Kolozsvár
A város már az ókorban is lakott település volt, helyén egykor római erődítmény állt, Napoca néven.
A XIII. században, később elmagyarosodott német telepesek érkeztek a környékre, akiket V. István, magyar király hívott ide, hogy a tatárdúlást követően kiürült várost újra benépesítse.
A város a középkorban Erdély kulturális központja lett. Az Erdélyi Fejedelemség idején kapta a "Kincses Kolozsvár" elnevezést, melyet gazdagságának és kulturális szerepének köszönhetett. 1550-ben Heltai Gáspár vezetésével itt indult el a magyar nyelvű könyvnyomtatás, és a városban kezdte meg működését az első magyar kőszínház is 1821-ben.
Az 1500-as években Kolozsvár a reformáció központja volt, de Dávid Ferenc hatására a város lakossága egy időre az unitárius hitre is áttért.
Kolozsvárt régóta Erdély fővárosának tekintik, bár hivatalosan sohasem volt az. Intézményei, gazdagsága, egy időben a politikai élet ide összpontosító cselekvései mégis azzá tették. Ezt a címet az is indokolja, hogy Kolozsvár hosszú ideig Erdély legnépesebb városa volt.
Napjainkban, igaz már kisebbségként, Marosvásárhely után itt él a második legnagyobb számú magyar közösség Erdélyben.
Kolozsvár sok szempontból kétarcú város, a kettősség a mindennapjaiban is fellelhető. Más az arca évközben, és más nyáron. Ősztől tavaszig megtelik diákokkal, élettel teli lesz. Nyáron viszont lecsendesedik, kipiheni az év fáradalmait, ilyenkor már-már pusztának tűnik a megszokott zsongás után.
Utcáinak két nevük van, igaz a régieket - Magyar, Kossuth Lajos, Szentegyház, Mikó, Jókai - már nem mindenki ismeri. Két főtere van. Az Óvár a középkori városközpont, itt még látni a szűk utcákat, a többnyire földszintes házakat, a Ferences Barátok templomát a ma zeneiskolaként működő zárdával, Mátyás király szülőházával. A másik a mai Főtér, a Szent Mihály templommal, Mátyás király lovasszobrával, a teret körülvevő polgári, emeletes házakkal, a Bánffy-palotával - amelyben ma Szépművészeti Múzeum található -, a Continental szállóval, amely ma nem működik, de egykori pompája még felfedezhető az utóbbi években jó néhány tulajdonost váltó épületen.
Két színházépülete van. A Román Színház és Opera, amely hajdanán a magyar színjátszás otthona volt, valamint a Magyar Színház és Opera, amely valamikor nyári játékszínnek épült, de végül teljes évre otthont adott a magyar teátrumnak.
Két nyelven tanítanak az állami egyetemeken, iskolákban - bár ez utóbbiból vannak kizárólag magyar nyelvűek is.
Fura, de manapság még a kocsmák, kávéházak szintjén is fellehető ez a kettősség: vannak ugyanis „magyar kocsmák", ezekről lehet tudni, hogy oda többnyire a magyar diákok járnak, valahogy mindig kihangsúlyozódik a magyar jellegük.
Kolozsvár ennek ellenére mégsem megosztó város, inkább befogadó. Ide az évszázadok során rengetegen jöttek, letelepedtek vagy továbbálltak, születtek vagy meghaltak. Emléküket épületek, utcák, történetek őrzik a mai napig, meg a Házsongárdi temető.
Kolozsváron a látnivalóknak se szeri se száma, hiszen sok más mellett kihagyhatatlan a már eddig említetteken kívül a Petőfi és Farkas utca, a Farkas utcai református templom, a Piaristák temploma, a Kálvária, a Fellegvár, a Szamos parti séta, a Botanikus kert, a Bulgakov, a Zorky és Insomnia kávézók, a Krajczár, a Klausen és az Angyalok kocsmák.
A város megannyi viszontagság után is megőrizte hírnevét, méltóságán nem tudott kikezdeni a sok-sok próbálkozás. Kolozsvár ma egy jókedvű, rendkívül érdekes, színes város. Rengeteg látnivalóval, sok programmal, élvezetes kirándulóhelyekkel, és a dallammal a fülünkben, hogy „Szép város Kolozsvár".
A Házsongárdi temető
A középkori Kolozsváron eleinte a főtéri templom és a várfalak közé temetkeztek, de az 1585-ös pestisjárvány idején kénytelenek voltak a várfalaktól délre fekvő domboldalon kialakítani egy temetőt. Ettől kezdve a lakosság, felekezeti hovatartozás nélkül ide temetkezett.
Az eredeti kis sírkert a mai halottas kápolna körül volt, mely a századok folyamán egyre bővült. Ösvényei, útjai és az ezek közötti parcellák kezdetben spontán módon alakultak ki. A temető első rendezésére 1885-ben került sor, ekkor számos gazdátlan sírkövet kiemeltek, valamint parkosították a temetőt.
A XVII. századtól a temető egyre inkább az erdélyi szellemi és művészi élet legnagyobbjainak, és a nemesi családoknak a temetkezési helyévé vált, ez utóbbiak díszes sírjai, kriptái a XIX. század első felében jelentek meg.
Az erdélyi magyar kultúra, de egyben az összmagyar művelődéstörténet kimagasló tudósai, írói, költői, építészei, művészei nyugszanak itt, de a többszöri kísérlet ellenére még egyetlen műemlék sírlistát sem sikerült elfogadtatni.
