Közép-afrikai Köztársaság: az új elnöknőben van a bizalom

"A férfiak semmi mást nem csinálnak, mint harcoltak. De csak elpusztítják így az országot. Ez az asszony talán változtathat a dolgokon" - mondja egy közép-afrikai diák a The New York Times helyszíni riportjában annak apropóján, hogy Banguiban elnökké választották Catherine Samba-Panzát, a főváros polgármesterét.

A köztársaság átmeneti nemzetgyűlése nyolc fő közül választotta őt meg; a jelölteknek bizonyítaniuk kellett, hogy a polgárháborúban szemben állók egyikével sincs kapcsolatuk, tudósított az Euronews.

A korábban biztosítási ügynökként is dolgozott, keresztény vallású Samba-Panza (57 éves) a megbékélést hirdette egy korábbi polgárháború során, ahogyan most is fegyverszünetre szólított fel. Samba-Panza, aki várhatóan egy évig, a tervezett választásokig tölti be az államfői posztot, a nemrég távozott puccsista elnököt, Michel Djotodiát követi. Elnöknőként pedig a libériai Ellen Johnson-Sirleaf és a malawi Joyce Banda nyomába lép a fekete kontinensen.

A tavaly márciusi puccs óta ezrek haltak meg a muzulmánok és keresztények közötti felekezeti öldöklésben a többségében az utóbbiak lakta volt francia gyarmaton.

Catherine Samba-Panza
Catherine Samba-Panza smiles after she was elected as Central African Republic's interim president at the national assembly in Bangui January 20, 2014. Central African Republic's transitional parliament elected Samba-Panza, the mayor of Bangui, as interim president on Monday, tasked with ending months of sectarian killings and guiding the country to elections. REUTERS/Siegfried Modola (CENTRAL AFRICAN REPUBLIC - Tags: POLITICS HEADSHOT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.