Kínai-tajvani tárgyalások 1949 óta először

Rendszeres találkozókban állapodtak meg Peking és Tajpej miniszteri rangú kormányzati képviselői történelmi jelentőségű találkozójukon, a kelet-kínai Nankingban.

A Tajvani-szoros két partja közti találkozók, illetve a rendszeres kommunikáció tervét ezen a szinten jelentős előrelépésként értékelik megfigyelők, hiszen kormányzati tisztviselők, vezetők között eddig - 1949 óta - nem volt hivatalos kapcsolat.

Csang Cse-csün, a kínai államtanács (kormány) tajvani ügyekért felelős hivatalának vezetője a szárazföldi Kína ügyeivel foglalkozó tajvani tanács vezetőjével, Vang Jü-csevel folytatott közel három órás megbeszélést. A tudósítók kiemelik, hogy a köszöntéskor "miniszternek" szólították egymást.

A felek egyetértettek abban, hogy a jövőbeni együttműködést az "1992-es konszenzusként" emlegetett megállapodás alapján fokozzák. Ebben Peking és Tajpej elfogadta az "egy Kína" elvét, bár azt különbözőképpen értelmezik. Nankingban megállapodtak abban, hogy elősegítik kölcsönös hivatali látogatásaikat. Csang a beszámolók szerint örömmel fogadta el Vang meghívását Tajvanba.

A szárazföldi kínai sajtóban megszólaltatott szakértők egyöntetűen fontos áttörésként értékelték a nankingi tárgyalást, amely - véleményük szerint - ajtót nyitott a két oldal közötti politikai konzultációkhoz.

Az eddigi kapcsolattartást szolgáló nem kormányzati szervezetek évi két alkalommal találkoznak és egyeztetnek aktuális kérdésekről. A kormányzati dialógus jövőbeni rendszere nem lép a két szervezet közti kapcsolat helyébe, hanem kiegészíti azt - hangsúlyozzák a szakértők.

Hozzáteszik, az új kommunikációs csatorna a kölcsönös bizalom megerősítésének szándékát jelzi mindkét részről, a kapcsolatok intézményesítésére tett lépés, amely "segíti majd a félreértések elkerülését, és hatékonyabbá teszi a kommunikációt".

A felek megállapodtak abban, hogy folytatják az összekötő irodákról szóló egyeztetéseket. Sajtójelentések szerint a megbeszéléseken Csang hangoztatta: mindkét oldalon erőfeszítéseket kell tenni annak érsekében, hogy a kapcsolatok nehogy visszaessenek, megromoljanak.

A jelek szerint a tárgyalóasztalnál nem került szóba Hszi Csin-ping pártfőtitkár és Ma Jing-csiu, a kormányzó Kuomintang párt vezetőjének találkozója. A sajtóberkekben többször felvetett találkozónak úgy tudni, Tajpejben egyelőre olyan feltételeket szabtak, amelyek Peking számára nem elfogadhatók.

A 2008-ban megválasztott, s jelenleg a második terminusát töltő Ma Jing-csiu elnöksége idején a kétoldalú gazdasági, turisztikai, kulturális kapcsolatok korábban soha nem látott mértékben javultak, de Ma legutóbbi megválasztásakor úgy nyilatkozott, hogy a politikai tárgyalásoknak még nincs itt az idejük.

Hongkongi lapértesülések szerint a hagyományosan a sziget függetlenségét támogató tajvani ellenzéki párt, a Demokratikus Haladás Párt elnöke kedden kijelentette, hogy támogatják a közvetlen párbeszédet a Tajvani-szoros két partja között, de ellenzik Ma Jing-csiu kormányának "titkos és átláthatatlan" tárgyalásait.

A CNA hivatalos tajvani hírügynökség jelentése szerint Ma a Tajvani-szoros két partja közti kapcsolatok békés fejlődésében "rendkívüli jelentőséggel" bíró eseménynek nevezte a nankingi találkozót. Közleményében az elnök hangsúlyozta, hogy az együttműködés alapelve tajvani részről a tajvaniak, a nemzet érdekeinek szem előtt tartása.

Catherine Ashton az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője közleményében üdvözölte a találkozót, és további bizalomépítő kezdeményezésekre bíztatta a feleket. Washington ugyancsak üdvözölte a "feszültség csökkentését szolgáló" lépéseket mindkét oldalon.

A kínai polgárháborút követően a vesztes Kuomintang kormányával Tajvan szigetére menekült, s ott a "Kínai Köztársaság" több mint hat évtizede de facto önálló államként működik. A világon mindössze kevesebb mint kéttucatnyi ország ismeri el. Peking Kína részének tekinti a szigetet, és az ország mindenkori vezetésének, a kommunista pártnak deklarált célja Kína újraegyesítése.

A tajvani delegációt vezető Vang Jü-cse és kollégái a nankingi mauzóleumot is meglátogatták
aiwan's Mainland Affairs Minister Wang Yu-chi and his delegation leave after visiting the Sun Yat-sen mausoleum in Nanjing, Jiangsu province, February 12, 2014. China and Taiwan, at odds for more than six decades, agreed at historic talks on Tuesday to set up representative offices as early as possible, though sensitive political issues like a formal peace treaty were not up for discussion. REUTERS/Stringer (CHINA - Tags: POLITICS) CHINA OUT. NO COMMERCIAL OR EDITORIAL SALES IN CHINA
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.