Közel háromszázan veszítették el állampolgárságukat

Két év alatt a pozsonyi törvénymódosítás következtében összesen 296 személy – 134 férfi és 162 nő – veszítette el a szlovák állampolgárságát.

Köztük huszonöt szlovákiai magyar. Legtöbben (149) cseh, továbbá osztrák (37) és német (34) állampolgárok lettek. A pozsonyi törvényhozás 2010-ben gyorsított eljárásban – mindössze néhány órával a könnyített magyar honosítás elfogadását követően – szavazta meg az állampolgársági törvény módosítását.

Most ősszel a pozsonyi törvényhozás elé kerül az a módosító javaslat, amely szerint a huzamos ideig külföldön élők kettős állampolgárok lehetnek. Erre törekednek a hontalanná vált felvidéki magyarok is, akik a szülőföldjükön maradva szeretnék e státust megszerezni, de erre a tervezett változás sem ad majd lehetőséget.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a minap bejelentette: eljárást kezdeményez Szlovákia ellen az Európai Bizottságnál. Ha Brüsszel Lomnici jogi érvelésének helyt ad, úgy kötelezettségszegési eljárás indulhatna Szlovákia ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.