Kövér: ha vasgárdistát lehet, Nyírőt is lehet

Marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján az Országgyűlés elnöke azt mondta, célszerű szétválasztani Nyírő József politikai és írói munkásságát. A párhuzama viszont sántít.

Kövér László örvendetesnek és a normalitás jelének tartotta, hogy a román állam is tekintettel volt erre, hiszen – mint megemlítette – több iskola is viseli az író nevét. „Az én könyvespolcomon is ott vannak magyar fordításban Mircea Eliade román filozófus munkái. Én sem dobtam a szemétbe azokat, csak azért, mert a szerző valamikor a Vasgárda tagja volt” – jelentette ki Kövér László, utalva a két világháború közötti Románia antiszemita, náci mozgalmára. (Eliade több műve – A szent és a profán, a Vallási eszmék és hiedelmek története, Az örök visszatérés mítosza – alapkönyv az összehasonlító vallástörténetben. Kövér párhuzama egyébként kissé sántít: a román eszmetörténész soha nem volt a Vasgárda tagja: bár a harmincas években íróként szimpatizált a szervezettel, később nyíltan megtagadta – ez olyasvalami, amit Nyírő a nyilas mozgalommal soha nem tett meg.)

Újságírói kérdésre Kövér elmondta, bízik benne, hogy pünkösd vasárnapján Székelyudvarhelyen megtörténhet Nyirő József újratemetése. „Én így készülök” – jelentette ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.