Kövér: a kollektív védelemnek a szolidaritáson kell alapulnia

A NATO jelentette kollektív védelem csak akkor lehet eredményes, ha a szolidaritáson alapul – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a NATO 2014: a Szövetség a walesi csúcstalálkozó után elnevezésű konferencián, pénteken az Országházban. 
A házelnök kiemelte: a Krím Oroszország általi elcsatolása, Kelet-Ukrajna szétzilálása jogos félelmet ébresztett, hiszen Oroszország katonai erejét felhasználva egy szomszédos ország szuverén területét csatolta el. Ezért a nemzetközi közösségnek, a NATO-nak minden eszközzel segítenie kell Ukrajnát, és e folyamat eredményeként a demokrácia is megszilárdulhat az országban – vélekedett.

Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára beszédében hangsúlyozta: a NATO továbbra is főszerepet vállal a válságokban, ez a legfontosabb fóruma a transzatlanti párbeszédnek minden, a kollektív biztonságot érintő fenyegetéssel kapcsolatban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.