Koszovóra esküdött fel az új szerb kormány

A kabinet csaknem három hónappal a választások után tette le az esküt.

Az eskütétel szövege kitért arra is, hogy Koszovó továbbra is Szerbia része, noha az albán többségű tartomány különállásának elfogadása lényegében előfeltétele Szerbia EU-csatlakozásának.

A kormányfő Szlobodan Milosevics egykori szóvivője, Ivica Dacsics lett, aki az előző kormányban betöltött belügyminiszteri posztját az új kabinetben is megőrizte. Dacsics nevető harmadikként lett miniszterelnök, hiszen a Szerb Szocialista Párt (SPS) vezetőjeként csupán a harmadik legnagyobb erőt képviseli a parlamentben koalíció főerejét adó mérsékelt nacionalista Szerb Haladó Párt (SNS) és az ellenzékbe szorult Demokrata Párt (DS) mögött. A koalíció harmadik tagja az EU-párti gazdaságorientált Szerbia Egyesült Régiói (URS) lett, amely irányának megfelelően az EU-integráció feladatkörét, valamint a gazdasági tárcát kapta meg. – Nem termelhetünk újabb adósságokat, a költségeket radikálisan vissza kell fognunk – jelentette ki a b-92 rádió szerint a beiktatás után Mladan Gyinkics gazdasági és pénzügyminiszter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.