Koszovó: az EU nyomoz a szervkereskedelkem miatt

Az Európai Unió koszovói rendőrségi és igazságügyi missziója (EULEX) bejelentette pénteken, hogy nyomozást indított abban a feltételezett szervkereskedelmi ügyben, amelynek szálai a Szerbiától három éve függetlenné vált állam legfelső vezetéséig nyúlnak.

A misszió - amelyben több mint félszáz magyar is szolgál - közölte: ügyészei "előzetes vizsgálatot" indítottak azon jelentés nyomán, amelyet Dick Marty, az Európa Tanács (ET) emberi jogi megbízottja készített, és amelyet jóváhagyott az ET parlamenti közgyűlése.

A dokumentumban többek között az áll, hogy a szerbek ellen harcoló albán gerillaszervezet, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) több parancsnoka, köztük Hashim Thaci jelenlegi koszovói kormányfő is érintett a szervkereskedelmi ügyben.

A jelentés szerint az 1998-99-es koszovói szerb-albán fegyveres konfliktus után az UCK több száz foglyot - zömmel szerbeket - Észak-Albániába hurcolt, ahol kivégezték őket, az áldozatok belső szerveit kioperálták és eladták a feketepiacon.

Az EULEX közölte, a szervezetnél megvan a szükséges kapacitás és szakértelem a vizsgálat lefolytatásához. Az EU-misszió teljes körű védelmet ígért azoknak, akik vallomásukkal segítik az ügy feltárását. Megfigyelők szerint aggodalomra adhat okot, hogy nem teljesen megoldott a tanúvédelem Koszovóban, tartani lehet attól, hogy megfélemlítik azokat, akik hajlandók lennének vallomást tenni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.