Korrupció leplezésével vádolják a bolgár kormányfőt

Szergej Sztanisevet titkos kormányzati iratok hanyag kezelésével gyanúsítják. Ő a negyedik olyan politikus a volt szocialista kabinet tagjai közül, aki ellen vádat emelnek korrupció miatt.

Az ügyészség szerint hét bizalmas irat tűnt el 2005 és 2009 között, amikor Sztanisev volt Bulgária szocialista párti miniszterelnöke. Az iratok között titkos NATO-dokumentumok és egy nemzetbiztonsági jelentés volt a szervezett bűnözésről, valamint az esetleges kormányzati korrupcióra utaló belügyminisztériumi papírok. A szófiai ügyészség nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni arról, hogy hová lettek a dokumentumok.

Sztanisev tagadja, hogy helytelenül járt volna el, s szerinte a vád politikai indíttatású. - Nincs kétség afelől, hogy mind a nyomozó hatóságra, mind az ügyészségre hatalmas nyomást gyakorol a végrehajtó hatalom. Politikai utasítást hajtanak végre - idézte a sajtó Sztanisevet.  A politikus képviselői mentelmi jogát már felfüggesztették, és ha a bíróság bűnösnek találja, két év szabadságvesztést is kaphat. A kommunista rendszer bukása óta ő az első kormányfő, aki Bulgáriában vád alá került, de kormányának már három tagja ellen folyik bírósági eljárás korrupció gyanújával.

Az Európai Unió többször bírálta Bulgáriát a burjánzó korrupció és bűnözés miatt. A Sztanisev-kormányt tavaly felváltó, Bojko Boriszov vezette jobbközép kabinet nyomás alatt áll, hogy bizonyítsa, képes helyreállítani a törvényes rendet a balkáni országban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.