Körözik az elnök elleni gyilkossági kísérlettel vádolt ellenzékieket

Három prominens ellenzéki vezető ellen adott ki körözést a venezuelai főügyész, ugyanis ki akarják hallgatni őket egy állítólagos, Nicolas Maduro ellen forralt gyilkossági kísérelt ügyében.
„A törvényen kívüli csoportoknak erőszakos terveik vannak" – idézi Luisa Ortega főügyész szavait a BBC, amelyek azt követően hangzottak el, hogy elrendelte a körözést.

„Bizonyítékunk van rá, hogy ezek az emberek az elnök, illetve más magas rangú kormánytagok életére akartak törni" – mondta Ortega a szóban forgó férfiakról (Diego Arria egykori elnökjelöltről, Pedro Burelliről, az állami olajvállalat egykori vezetőjéről és Ricardo Koesling kormánykritikus ügyvédről).

A fő gyanúsított azonban a népszerű ellenzéki vezető, Maria Corina Machado egykori parlamenti képviselő, aki Maduro szerint a „gyilkos terv" értelmi szerzője. Az elnök bizonyítékként egy e-mailes levelezésre hivatkozik, amelyben állítása szerint a cselszövők az ukrajnai és thaiföldi „klímát kihasználva" akarták a „fejét venni".

Nem ez az első alkalom, hogy a jelenlegi venezuelai elnök azt állítja, az életére akartak törni, sőt elődje, Hugo Chávez is számos alkalommal panaszkodott erre, a két elnök összesen 70 ilyen feljelentést tett.

A főügyész azt is bejelentette, hogy következő lépésként az Interpolhoz fordul majd, hogy nemzetközi elfogató parancsot is kiadjanak a férfiak ellen, ugyanis Pedro Burelli Washingonban él, Diego Arria pedig jelenleg a Dominikai Köztársaságban tartózkodik.

„Ez teljesen abszurd. Kinek jut eszébe, hogy katonák és erőforrások hiányában ilyesmit véghez lehet vinni... nem is tudnak semmilyen bizonyítékkal szolgálni, csak egy állítólagos, hamis e-mailezéssel, amelybe engem is bemásoltak" – nyilatkozta az El Nuevo Heraldnak Arria.

Venezuelában február eleje óta tartanak a kisebb-nagyobb intenzitású kormányellenes tüntetések. A krízis egy diákdemonstrációval kezdődött, ám rövid időn belül több ezren csatlakoztak hozzájuk országszerte, a tömegek a magas infláció, az alapvető élelmiszerek hiánya és a magas bűnözési ráta miatt tüntetnek. Az erőszakos összecsapásoknak legalább 42 halálos áldozata volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.