Kormánypárti győzelem a moldovai választásokon

A kormányzó szövetség nyerte meg a vasárnapi parlamenti választást Moldovában, de ezúttal sem szerzett elegendő szavazatot ahhoz, hogy megválassza az ország államfőjét, és pontot tegyen az elhúzódó politikai válságra.

A szavazatok több mint 95 százalékának összeszámlálása alapján a kormányzó Szövetség az Európai Integrációért győzött az előre hozott moldovai parlamenti választásokon. A Vlad Filat kormányfő vezette koalíció 57, az ellenzéki kommunisták pedig 44 parlamenti mandátumra tettek szert. A részeredményekhez képest a végleges hivatalos eredmény érdemben már nem változhat. A Nyugat-barát választási szövetség nem szerezte meg azt a többséget a chisinaui parlamentben, amellyel megválaszthatja az ország új elnökét. Ehhez a 101 mandátum közül legkevesebb 61 képviselői helyre van szükség.

Az államfő megválasztásához szükséges többség hiánya miatt Moldova hónapok óta politikai válságban tengődik. Másfél év leforgása alatt most harmadszor tartottak parlamenti választást Európa egyik legszegényebb országában. Elemzők ráadásul felhívják a figyelmet arra, hogy a választási győzelem ellenére a régi kormánykoalíció feltámasztása is komoly nehézségekbe ütközik, elsősorban Filat és Marian Lupu demokrata párti elnök rivalizálása miatt, amely eddig csak Mihai Ghimpu ügyvezető elnöknek kedvezett.

Mindhárom politikus államfő szeretne lenni. Ha a szövetségesek nem fogják támogatni Lupu megválasztását, az könnyen az ellenzéki kommunisták ölelésébe sodorja a politikust, aki a tavalyi év közepéig még a kommunista pártnak volt a tagja. Az államfő megválasztásához viszont csak a kommunisták és a Filat vezette liberális demokratáknak lesz elegendő képviselőjük az új parlamentben.

A romániai parlamenti pártok üdvözölték hétfőn a moldovai kormánykoalíciót alkotó pártok együttes győzelmét, ugyanakkor sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy az eredmények nyomán kialakult erőviszonyok miatt tovább húzódhat az államfő megválasztása körül kialakult politikai válság. A választások eredményét mindhárom romániai parlamenti nagypárt - a kormányon lévő Demokrata Liberális Párt (PD-L), valamint az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) - vezetői üdvözölték, és reményüket fejezték ki, hogy a moldovai kormánykoalíciót alkotó pártok a továbbiakban is szolidárisak lesznek egymással.

Cristian Boureanu, a PD-L alelnöke megállapította: az államfő megválasztása körül kialakult politikai válság a választások után is elhúzódhat, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozást szorgalmazó kormánypártok érettségről tesznek bizonyságot, és a továbbiakban is szolidárisak maradnak egymáshoz. Boureanu sajnálattal állapította meg, hogy az államfő megválasztásához nincs meg a szükséges számú szavazat. Victor Ponta, a PSD elnöke is üdvözölte a választási eredményt, Crin Antonescu a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke pedig kifejezte reményét, hogy a mostani parlamenti választások után is folytatódni fog Moldova és Románia közeledése egymáshoz. Antonescu szerint a választási eredmények szerint továbbra is „bonyolult" lesz a politikai helyzet Moldovában.

Vasile Dancu romániai szociológus szerint a moldovai választási eredmények azt mutatják, hogy a kommunista párt sok éves kormányzása után a moldovai társadalom „még nem szabadult meg a félelemtől". A szociológus szerint a moldovaiak jelentős része még nem mondja meg nyíltan, hogy kire szavazott, ezzel magyarázható szerinte az exit poll és a valós választási eredmények közötti különbség. A vasárnap este közzétett exit poll eredmények szerint ugyanis a moldovai kommunisták csak a szavazatok 24 százalékát szerezték meg, a hétfői majdnem végleges eredmények szerint azonban valójában 40 százalék körüli a támogatottságuk.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.