Kormányozni fog a Híd, többen halált emlegetnek

Kedden délután megegyeztek az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD), a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), a Most-Híd és a Háló (Siet) vezetői négypárti koalíció megalakításáról és a leendő kormányprogram legfontosabb céljairól, amelyeket már nyilvánosságra is hoztak.

Robert Fico kormányfő közölte, hogy több törvényt alkotnak meg a korrupció visszaszorítása, az offshore cégek tevékenységének korlátozása érdekében. Jogszabályt fogadnak el a vagyonok eredetének és a vagyonosodás ellenőrzéséről.

Lényegesen növelik az oktatásügy állami támogatását, a kormányprogram e fejezetének a kimunkálásába pedig bevonják a pedagógusok szakmai szervezeteit. Egyezségre jutottak többek között a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról rendelkező törvény mielőbbi elfogadásáról is, továbbá a nemzetiségi kisiskolák jelenlegi hálózatának megőrzéséről, a leszakadt régiók infrastruktúrájának korszerűsítéséről, a kis- és középvállalkozók adó- és járulékterheinek fokozatos csökkentéséről, valamint a Dél-Szlovákia és Pozsony közötti gyorsforgalmi út építésének felgyorsításáról.

A négypárti koalíció legalább 100 ezer új munkahelyet kíván létrehozni. A miniszterelnök kiemelte azt is, hogy a koalíció határozottan EU-és NATO-párti lesz, egyúttal pedig az eddiginél is határozottabban lép fel a szélsőséges megnyilvánulások ellen.

A lényeges előrelépés ellenére még mindig billeg a balközép-jobbközép politikai szövetség, mert a Hídból Simon Zsolt ellenzi, a Hálóból pedig egyelőre négy képviselő jelezte, hogy nem támogatják ezt a felállást. Ezek után az alakulgató négypárti koalíciónak 81 mandátuma lenne a 150 fős pozsonyi parlamentben, ám a Hálóban még többen fontolgatnak hasonló lépést.

Duray Miklós, a neves felvidéki magyar személyiség úgy vélekedett, hogy a Híd aláírja a halálos ítéletét, ha képes a magyarellenességéről elhíresült Szlovák Nemzeti Párttal közösködni. Peter Schutz, a Sme pozsonyi napilap politikai elemzője szerint Bugár politikai harakirit követett el, mert pártjával három nemzetiszocialista társaság közé keveredett.

Ezekre és egyéb bírálatokra a Híd elnöke ezt válaszolta: „Ha előrehozott választások lennének, a legújabb felmérések szerint tovább erősödne a szélsőjobb. Ezért kellett nem éppen népszerű, de szükséges döntést hoznunk olyan koalíció létrehozásáról, amely képes megőrizni a demokratikus vívmányokat és gátat vetni a barna veszedelem további terjedésének. Fontosnak tartom azt is, hogy a kormányprogram 90 százalékban tartalmazza azokat a célokat, amelyeket mi szorgalmaztunk” – szögezte le Bugár Béla.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.