Kormányellenes per Törökországban

Megkezdődött hétfőn a bírósági tárgyalása annak az 56 gyanúsítottnak, akit az iszlamista orientációjú konzervatív kormány megdöntésére szőtt összeesküvéssel vádolnak.

Az ügyészség három nyugalmazott tábornokot - Sener Eruygurt, Levent Ersözt és Hürsit Tolont - tartja az Ergenekon fedőnevű  összeesküvő csoport vezérének. A per többi gyanúsítottja újságíró, politikus és üzletember, de köztük van a török kereskwedelmi kamara elnöke is. Tizennyolc vádlott már hónapokat töltött letartóztatásban.

Az Ergenekon csoport 86 további tagját már tavaly októberben perbe fogták egy másik eljárás keretében. A hétfőn kezdődött per egy Isztambulhoz közeli város, Silivri  börtönében zajlik. Ha a bíróság bűnösnek találja a vádlottakat, aká életfogytig tartó börtönbüntetést szabhat ki rájuk. A vádirat röpke kétezer oldalra rúg.

A török társadalom és politikai élet iszlamizálásától tartó körök attól tartanak, hogy a perek célja a szekularizáció híveinek a megfélemlítése. Utóbbiak szerint Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök és pártja, az Igazság és Fejlődés (AKP) irányítása alatt fokozatos lépések történtek az iszlám társadalmi szerepének növelésére.

Feltételezett Ergenekon-tagok álltak már törvény előtt áprilisban – a silivri bíróság most azt hivatott eldönteni, beolvasszák-e az 56 vádlott ügyét a már folyamatban lévő eljárásba. Az Ergenekonnak – ahogy a hatóságok nevezik a mitikus közép-ázsiai őshazáról nevét nyert állítólagos szervezetet – eddig összesen százötven tagját vették őrizetbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.