Kormány 16 hónap után

Nehéz szülés volt, de sikerült: Boszniában közel másfél évnyi politikai huzavona után megalakult az új kabinet, amelynek első dolga az lesz, hogy költségvetést írjon a gazdasági válság hatásait rendkívül megsínylő országnak.

Bár a legutóbbi választásokat még 2010 októberében tartották, Boszniában a megméretés első hat helyén végzett pártnak csak tavaly decemberben sikerült megállapodnia, hogyan is osszák fel egymás között a miniszteri posztokat. Ezután még több mint egy hónapot kellett várni arra, hogy a parlament szavazzon is az új kormányról, amely végül a képviselők 26-7 arányú jóváhagyásával kezdhette meg munkáját hétfőn.

Sok türelmi idő nincs. Ahogy a horvát származású miniszterelnök, Vjekoslav Bevanda is jelezte, kormánya első dolga az lesz, hogy költségvetést írjon a hónapok óta büdzsé nélkül tengődő országnak. Tizenhat évvel a háború vége után Boszniában 30 százalékos a munkanélküliség, a politikai instabilitás miatt a külföldi befektetők nagy ívben elkerülik az országot, aki pedig tud, elmegy: a nehéz gazdasági helyzet már több százezer bosnyákot, horvátot és szerbet kényszerített távozásra. Ez az agyelszívás addig még jó is volt, amíg az emigráltak pénzt tudtak hazaküldeni az USA-ból és Nyugat-Európából, ám azóta, hogy a válság lett az úr, elapadt az a forrás is, amelyből Bosznia még úgy-ahogy a felszínen tudott maradni. A helyzet Nyugaton olyan kilátástalan lett, hogy mostanában már inkább az jellemző, hogy a kivándoroltak visszatérnek hazájukba.

Programbeszédében Bevanda egyébként ígéretet tett arra is, hogy a daytoni békeszerződés nyomán a bosnyák-horvát föderáció, illetve a közigazgatásilag önálló Szerb Köztársaság alkotta Bosznia mielőbb teljesíti azokat a feltételeket, amelyekkel megszerezheti a tagjelölti státuszt az Európai Unióban. Üdvözlő üzenetében utalt erre Catherine Ashton, az EU külügyi főképviselője is, hozzátéve azonban, hogy a brüsszeli meghívó feltétele „józan gazdasági és pénzügyi politika” folytatása lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.