Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke csütörtökön vetette fel, hogy el kell indítani a hetes cikkelyen alapuló eljárást Magyarországgal szemben, amennyiben az Európai Bizottság vizsgálatai és az esetleges kötelezettségszegési eljárások kimutatják, hogy a magyar alkotmánymódosítások uniós jogot sértenek. Shulz előtt több vezető európai politikus adott hangot aggályainak az alaptörvény negyedik módosítása miatt, és a parlamenti szavazás elhalasztását kérték, hiába.

A jelenlegi eszközrendszer keretében az Európai Bizottság – a szerződések őreként – hivatott a tagállamok jogszabályait vizsgálni, és adott esetben kötelezettségszegési eljárást is indíthat. Ezek azonban korlátozott körben vonhatják felelősségre a tagállamot, és a bírósági szakasszal együtt akár évekig is eltarthatnak. A bizottság és a tagállamok nyomásgyakorlásán kívül még a szerződés hetes cikkelyét lehet életbe léptetni. A hetes cikkben részletezett eljárás keretében – melyet a tagállamok egyharmada, az Európai Parlament vagy az Európai Bizottság indokolással ellátott javaslata alapján lehet elindítani – a tagállamok négyötöde első körben csak azt állapítaná meg, hogy fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti a 2. cikkben említett értékeket (ezek többek között az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság). Ám csak egy következő körben dönthetnek a tagállamok egyhangúlag arról, hogy a kérdéses tagállam „súlyosan és tartósan megsérti” a fent említett értékeket, és ekkor minősített többség dönthet a tagállam szavazati jogának felfüggesztéséről. Minderre ugyanakkor csak „nukleáris opcióként” hivatkoznak Brüsszelben, és politikailag lényegében kivitelezhetetlennek tartják.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke már tavaly ősszel beszélt új eszközök szükségességéről az unió helyzetéről tartott beszédében. Tavaly ősszel Guido Westerwelle német külügyminiszter és tíz kollégája, az unió jövőjéről szóló jelentésükben szintén amellett érveltek, hogy az alapjogok és a jogállamiság megvédésére további eszközökkel kell felruházni az Európai Bizottságot. S az elmúlt hetekben Westerwelle holland, finn és dán kollégájával együtt új levéllel jelentkezett, melyben olyan mechanizmus kidolgozását kérték a bizottságtól, melynek keretében biztosítani lehet az EU közös értékeinek betartását. A négy külügyér a levélben – melyben nem neveznek meg tagállamokat – kiemeli, hogy az emberi jogok, a demokrácia és a jogállam az európai identitás lényegét jelentik, s ezek a közös értékek azok, amelyek mindennél jobban összekötik az európai nemzeteket. – Az európai projekt hitelessége múlik azon, hogy az unió megfelel-e a saját maga által állított sztenderdeknek – állítják. Olyan mechanizmus kidolgozását javasolják, ami gyorsan, és politikai megfontolások nélkül közbe tud lépni, ha valamilyen tagállamban aggályok merülnek fel, illetve, hogy az Európai Bizottságnak joga legyen már az elején beleszólni a folyamatba. A külügyminiszterek szerint meghatározott keretek közötti politikai párbeszédre, a tanács (tagállamot képviselő miniszterek köre) korai bevonására, és kötelező megállapodások végrehajtására lenne szükség, végső szankcióként pedig az uniós források megvonására.

A bizottság részéről ugyanakkor név nélkül nyilatkozó illetékesek azt mondják, ezek értékes gondolatok, de a tagállamoknak kell lépniük, ha valóban további jogkörökkel akarják felruházni a brüsszeli testületet. Ugyanakkor kérdéses, ez mennyire lenne bölcs, hiszen várhatóan a következő európai parlamenti választás után a következő bizottság feltehetően jobban átpolitizált lesz – Martin Schulz, az EP jelenlegi elnöke nem is rejti véka alá, ő szeretne a bizottság következő vezetője lenni.

Legutóbb a Transatlantic Academy szárnya alatt készült tanulmányban a Princeton Egyetem professzora, Jan-Werner Müller vetette fel az úgynevezett „koppenhágai bizottság” létrehozásának szükségességét. Müller szerint ennek a strasbourgi Európa Tanács mellett működő Velencei Bizottsághoz hasonlóan, szakértői testületként kéne működnie. (Nem csoda, hogy az Európai Bizottság korlátozott lehetőségei miatt például Magyarország ügyében felértékelődött az Európa Tanács szerepe.)

Ez a „koppenhágai bizottság” rendszeresen figyelné meg a demokráciát és a jogállamiságot minden tagállamban. A testület – ellentétben a bíróságokkal – elsősorban nem egyes ügyeket vizsgálna, hanem egy ország politikai helyzetét átfogó módon elemezné. A javaslat szerint a koppenhágai bizottság nem állna le például alkotmánymódosításokat ellenőrizni és módosíttatni, hanem akkor adna ki vészjelzést, ha egy adott kormány rendszeresen aláássa a jogállamiságot – „mint jelen esetben Magyarország”, érvel Müller. Ha az adott kormány továbbra is dacol, akkor az Európai Bizottságnak lehetősége lenne befagyasztani az uniós forrásokat, és ha az sem működik, akkor a többi tagállam – a hetes cikknek megfelelően – megvonhatná a kérdéses tagállam szavazati jogát.
Müller emlékeztet: nagy eredményként könyvelték el, hogy a lisszaboni szerződés lehetőséget ad az EU-ból történő kilépésre, de annak továbbra sem tisztázottak a szabályai, hogyan lehet egy tagállamot kitenni az unióból. Elvileg, érvel Müller, a jelenlegi szabályok alapján egy katonai diktatúra is tagja lehetne az EU-nak, csak nem lenne szavazati joga.

Arra a felvetésre, hogy a beavatkozás maga illiberális lenne, Müller úgy válaszol, hogy minden európai állampolgár érdeke az illiberális demokráciák kiszűrése, hiszen az EU-ban azok is részt vehetnek minden döntés meghozatalában. Azt az aggodalmat sem tartja súlyosnak Müller, mely szerint nincs egységes európai értelmezése a liberális demokráciának, tehát nehéz bármiféle európai sztenderdekhez igazítani a tagállamokat. Müller szerint többek között az alkotmánybíróságok megjelenése a második világháború után egyértelműen azt jelzi, hogy az európai trendek a választott testületek, a „parlamenti abszolutizmus” feletti jogi ellenőrzés irányába mutatnak.