Könnygázzal oszlattak Tunéziában
A demonstrálók élén haladt a 63 éves Szadok Suru, a Ben Ali által betiltott Ennahda tunéziai iszlamista mozgalom volt elnöke, aki tavaly október végén szabadult, miután húsz évet töltött börtönben politikai tevékenysége miatt. „Az új kormány nem képviseli a népet, buknia kell. Nemet mondunk az RCD-re” - utalt a politikus Tunisz központjában, a Habíb Burgiba sugárúton lezajlott tüntetésen az elnök vezette Alkotmányos Demokratikus Egyesülés nevű pártra. Mohamed Gannúsi hétfőn kinevezett kormányfőnek sikerült azonnal magára haragítania a tüntetőket, amikor több minisztert is átmenekített a Ben Ali alatt hivatalban lévő kormányból. Alig huszonnégy órával az egységkabinet megalakulása után négy miniszter már le is mondott tárcájáról; ők az UGTT-hez, a Ben ALi száműzésében kulcsszerepet játszó szakszervezethez tartoztak.
Az iszlamista vezetőt hárman vették körül, láthatólag a testőrei. Fiatalok „Igent mondunk az Ennahdára" feliratot tartottak magasra a közelében. A rendőrök távozásra szólították fel a tüntetőket az érvényben lévő rendkívüli állapot értelmében, amely szerint háromnál többen nem gyülekezhetnek, majd - szakítva a hétfői tüntetésen tanúsított visszafogottságukkal - könnygázt vetettek be, és gumibotjaikat is használták a tömeg szétzavarásához.
Az először még csak néhány száz főnyi tüntető először a környező utcákba menekült a könnygáz elől, majd nagyobb számban tért vissza, a rendőrök újabb, igen erőteljes beavatkozását váltva ki. „RCD, gyilkosok!" - skandálták a tiltakozók, meg azt, hogy „Kenyéren és vízen lehet élni, de az RCD-vel nem!".
„Elutasítjuk ezt a bűnöző kormányt, amely el akarja lopni népünk lázadását - mondta egy tüntető. - Olyan kormányt akarunk, amely valóban a népet képviseli. Elítéljük az ellenzéki bábpártokat, amelyek most a kormányban vannak.”
Tüntetések voltak más tunéziai városokban is. Mintegy ötezren tüntettek Szfákszban, az ország gazdasági metropoliszában, ahol néhány napja tüntetők felgyújtották az RCD impozáns székházát. Ezrek gyűltek össze Szídi-Bu-Zídban is, ahonnan elindult december közepén a népi felkelés Ben Ali önkényuralma ellen. A közeli Regebben körülbelül ezer résztvevője volt egy tiltakozó menetnek. Kaszrínban, a „jázminos forradalom" egy másik erődítményében ötszázan gyűltek össze, főként jogászok és szakszervezetiek.
Az iszlamisták jelenlegi vezetője, a londoni emigrációban élő Rasid Ganussi jelezte, hogy visszatérni készül hazájába, de még nem döntötte el, hogy indul-e a hat hónap múlva esedékes elnökválasztáson. Nem hagyott viszont kétséget elnöki ambíciói felől Monszef Marzuki, a tunéziai politikai ellenzék történelmi vezetője, a Kongresszus a Köztársaságért (CPR) párt 65 éves vezetője. Az orvosprofesszor párizsi száműzetéséből bíztatott intenzív ellenállásra, mert az átmeneti kormány szerinte színjáték, semmi mást nem szolgál, csak a Szaúd-Arábiába távozott Ben Ali egykori fegyverhordozóinak túlélését. Marzuki szerint irreális elképzelés volt a választások 60 napon belüli megtartása, a módosított határidő, fél év viszont elégnek tűnik az átmenetre, az új pártok bejegyzésére. Az eddigi legális ellenzéket Ben Ali „díszleteként" jellemezte, akiknek nincs kapcsolatuk a néppel, a diktátorral együtt el kell tűnniük. A valódi ellenzék tagjai vagy börtönben ülnek, vagy külföldi emigrációba kényszerültek, ahonnan Interneten, Facebookon, a szakszervezeteken, vagy az al-Dzsazírához hasonló médiumokon keresztül szervezték a tunéziai ellenállást. Marzuki szerint Ganussi miniszterelnök kísérlete, Ben Ali rendszerének megreformálása lehetetlen vállalkozás. Szerinte átmenetileg a hadsereg kezébe kellene adni a hatalmat. Ellentétben a gyűlölt rendőrséggel a hadsereg soha nem emelt kezet saját népére. Marzuki nem titkolja: keserűen kellett tudomásul vennie, hogy Párizs évtizedekig hallgatott és elfogadta Ben Ali korrupt, népelnyomó rendszerét. Ezzel a hallgatással a franciák sem értékeiket, sem érdekeiket nem védték.
Tunéziában mindenki tudott Ben Ali, s különösen második felesége, az egykori fodrásznő, Leila Trabelszi harácsolásáról, de beszélni senki sem mert róla - emlékszik vissza Pataki Pál, volt tuniszi magyar nagykövet. A tunéziai gazdaság jószerével a „család", azaz a feleség, annak tíz testvére és azok pereputtya rendelkezett, valóságos maffiamódszerekkel szivattyúzta ki a pénzt az ország gazdaságából. A „család" tulajdonában bankok, export-import vállalatok, szállodák, ingatlanok, telefonhálózatok, autószalonok is voltak.
