Kongó véget vet a hadurak hatalmának
Azonnali béke ugyan nem várható, ám jelentős fordulat következett be a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) keleti részén zajló fegyveres konfliktusban. A ruandai hadsereg 4000 katonája a kongói kormány jóváhagyásával átlépte a határt, és letartóztatta a tuszi lázadók vezérét, Laurent Nkundát. Az évek során számtalanszor vádolta meg a KDK a ruandai kormányt azzal, hogy Nkundát támogatja. Ezt Kigaliban minden esetben tagadták.
Ruanda és Kongó sokáig kölcsönösen azzal vádolta egymást, hogy a másik ellen lázadó fegyvereseket támogatják. A nemzetközi média gyakran fogalmazott úgy: a két ország háborúban áll egymással, csak épp nem nyíltan. Most azonban Ruanda pont azt a lázadó vezért tartóztatta le, akit a hírek szerint pénzzel és fegyverrel támogatott. Kongó pedig úgy tűnik, eleget tesz Ruanda régi kérésének, és leszámol a hutu milíciákkal, akik a ruandai népirtás után szöktek át a határon. Feltehetően közülük sokan részt vettek az 1994-es, nyolcszázezer áldozatot követelő vérengzésben.
A KDK-ban öt év véres háború után, 2003-ban alakult átmeneti kormány, 2006-ban pedig az első demokratikus választásokon elnökké választották Joseph Kabilát. Az ENSZ 17 ezer fős békefenntartó csapattal van jelen az országban (a Monuc a legnagyobb ENSZ-misszió), ám a közállapotokat máig sem sikerült stabilizálni. Az FDLR, Nkunda csapatai és a kormánykatonák egyaránt fosztogatnak és kegyetlenkednek, menekülésre kényszerítve a polgári lakosságot. 1998 óta a polgárháború következményei (főleg éhínség és betegségek) miatt becslések szerint több mint ötmillióan vesztették életüket.
A béke-megállapodás után Kongó keleti része, Észak- és Dél-Kivu maradt a legingatagabb. Nkunda és 6-7 ezer fős tuszi serege időről időre fellázadt, azt állítva, hogy saját népét védi a térségben tartózkodó hutu szélsőségesektől. A kongói kormány és az ENSZ-csapatok mindeddig sikertelenül vették fel velük a harcot. A sűrű dzsungelben zajló összecsapások miatt tavaly több mint kétszázezer civil kényszerült elhagyni otthonát. Amikor már a menekülttáborok sem nyújtottak védelmet a kegyetlenkedések elől, az erdőbe menekültek.
Az etnikai viszonyok mellett azonban a konfliktusban jelentős szerepe van a térségben található ásványkincseknek is. Arany, kobalt- és koltánbányák vannak a tartományban, amelyeket fegyveres csapatok uralnak. A harcok az ón- réz- és gyémántbányákért is folynak, amelyeknek csempészete és értékesítése finanszírozza a harcokat. A londoni székhelyű Global Witness nevű civil szervezet augusztusban végzett kutatásokat Kelet-Kongóban.
Tapasztalataik szerint Dél-Kivut és annak bányáit szinte teljes egészében a hutu FDLR ellenőrzi. Jelen vannak a kongói kormánycsapatok is, akik szintén bányákat foglalnak és a helyi lakosságot kényszerítik munkára. Békésen megférnek az FDLR-rel, nem zavarják egymás köreit. A jövedelmező üzletből természetesen Nkunda is ki szerette volna kivenni a részét: azt követelte a kormánytól, hogy vizsgálja felül a tavaly Kínával kötött megállapodást, amely kilencmilliárd dollárért cserébe 10,6 millió tonna réz és 626 ezer tonna kobalt kitermelését engedélyezte az ázsiai országnak.
Persze Kongóban a "kormány serege" sem jelent jól képzett, fegyelmezett csapatokat. Sokan közülük az 1998 és 2003 között zajló háború hadurai és lázadói. Őket a béke értelmében integrálták a kongói hadseregbe (elméletben Nkunda fegyvereseivel is ez kellett volna hogy történjen). Sokszor ez azonban csak papíron történt meg, és a hadurak maguk irányítanak egy-egy térséget.
