Kompromisszum az állampolgárságról

A német kormány kedden jóváhagyta a nem EU-tagországokból érkezetteknek kettős állampolgárságot engedélyező törvénytervezetet.
Az eddig szabályok szerint a nem EU-országokból származó bevándorlóknak 23 éves korukban dönteniük kellett, hogy a német vagy az anyaországuk állampolgárságát választják. Ez főleg a hárommilliós török közösség számára fontos, közülük ugyanis csak 1,5 millióan német állampolgárok. Mostantól 21 éves korban lehet kérvényezni mindkét állampolgárságot, amennyiben az illető nyolc éve Németországban él és itt végezte az iskoláit.

A török közösség vezetői azonban máris kifogásolják, hogy ezzel csak a fiatalok helyzetét rendezték. A törvénytervezet kompromisszum a kereszténydemokraták (CDU) és a szociáldemokraták (SPD között: előbbiek szerint nem lehet két országhoz egyszerre lojálisnak lenni, utóbbiak viszont minden korlátozást megszüntetnének. A legtöbb vita a németországi neveltetés fogalmának meghatározása körül volt. Végül abban állapodtak meg, hogy az a bevándorló családból származó személy veheti fel másodikként a német állampolgárságot, aki a 21. éve betöltéséig legkevesebb 8 évet töltött Németországban, vagy 6 évig járt németországi iskolába.

A német állampolgárságot már a 21. év betöltése előtt is lehet kérelmezni, 21 éves kor után pedig az illetékes hatóság saját hatáskörben jár el, megvizsgálva, hogy megadható-e a német állampolgárság. A két feltétel egyikének sem megfelelő fiataloknak továbbra is választaniuk kell 23 éves korukig a szülők állampolgársága és a német állampolgárság között. A kormány javaslatát várhatóan a törvényhozás mindkét háza megszavazza majd.

A nagyjából hárommilliós közösséget összefogó szervezet (TGD) azért bírál, mert opciós kényszer teljes körű megszüntetését továbbra sem sikerült elérni, és az új szabály révén csak az ügyintézés lesz még körülményesebb - kommentálta a kormány döntését Kenan Kolat, a TGD elnöke.

A választási kötelezettség az EU állampolgáraira nem vonatkozik, így például egy németországi magyar szabadon felveheti a német mellé a magyar állampolgárságot.

Németországnak a legutóbbi, 2012-es adatok szerint 16,3 millió bevándorló származású lakosa van, ez a teljes, nagyjából 80 milliós lakosság több mint 20 százaléka. A 18 éven aluli gyermeket nevelő mintegy 8,1 millió német család közül 2,3 milliónál - vagyis a kiskorú gyereket nevelő családok közel egyharmadánál - legalább az egyik szülő bevándorló volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.