Komorowski: az EU-t felkészületlenül érte az észak-afrikai tiltakozási hullám

A lengyel államfő szerint felkészületlenül érte az Európai Uniót az észak-afrikai tiltakozási hullám.

"Egy ilyen tiltakozási hullámra, mint amilyen az észak-afrikai országok kormányai ellen robbant ki az utóbbi hetekben, az Európai Unió egyszerűen nem volt felkészülve" - jelentette ki Bronislaw Komorowski hétfőn Prágában sajtóértekezleten, miután tárgyalt vendéglátójával, Václav Klaus cseh köztársasági elnökkel.

"Mindezek ellenére az Európai Uniónak bátornak kell lennie ahhoz, hogy hosszú távon támogassa a demokratikus mechanizmusokat Észak-Afrikában és másutt is" - jegyezte meg Komorowski.

"Kadhafi európai barátainak a jelek szerint problémákkal kell most szembenézniük" - vélekedett Václav Klaus.

A cseh államfő szerint azoknak a nyugati államoknak kell problémákkal számolniuk, amelyek korábban túl barátságosan viselkedtek Moammer Kadhafi líbiai vezető rendszerével szemben.

Komorowski kijelentette, hogy az észak-afrikai és a közel-keleti forrongások problémát jelenthetnek a lengyel európai uniós elnökség számára is, amely júliusban kezdődik. Varsó Budapesttől veszi át a stafétabotot.

"Tudomásul vettük a reményeket, de a kockázatokat is, amelyek a mostani észak-afrikai és közel-keleti fejleményekkel kapcsolatosak. Szükség van arra, hogy éppen ezt a kettősséget, a remények és a kockázatok kettősségét kihangsúlyozzuk" - szögezte le a lengyel államfő.

Klaus nem tartja véletlennek, hogy éppen Líbiában lépett fel a hadsereg a legbrutálisabban a tüntetők ellen. Szerinte ez is egyértelmű bizonyítéka annak, hogy "a líbiai diktatúra más típusú volt, mint az úgynevezett egyiptomi vagy tunéziai diktatúra".

A cseh államfő ugyanakkor emlékeztetett: a legutóbbi EU-Afrika csúcstalálkozón még Moammer Kadhafi is elnökölt, s míg a kelet-európai vezetők bizonyos fenntartásokkal kezelték a líbiai vezetőt, addig több nyugati elnök és kormányfő "rendkívül barátságos volt Kadhafival".

A lengyel államfő kétnapos hivatalos látogatásra érkezett hétfőn Prágába. Klaus és Komorowski a megbeszélések után rendkívül fontosnak és jól fejlődőnek minősítette a cseh-lengyel kapcsolatrendszert.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.