Kommunisták foglalták el a görög pénzügyminisztériumot

Az Összgörög Szakszervezetek Frontjának (PAME) mintegy 300 tagja elfoglalta csütörtökön az athéni pénzügyminisztérium épületét, tiltakozásul a kormány egy nappal korábban bejelentett gazdasági szigorító intézkedései ellen.

Motoros rendőr őrködik az athéni Szintagma téren
Athén 2010. március 4. Motoros rendőr őrködik az athéni Szintagma téren, a pénzügyminisztériummal szemben 2010. március 4-én, miután a kommunista befolyás alatt álló Összgörög Szakszervezetek Frontjának (PAME) mintegy 300 tagja elfoglalta az épületet. A szakszervezeti aktivisták az államháztartási hiány miatt a görög kormány által bejelentett megszorító intézkedések elleni titakozásul szállták meg az épületet, ahova nem engedik be a dolgozókat. A transzparens felirata az intézkedések megvalósítása elleni felkelésre buzdít. (MTI/AP/Dimitri Meszinisz)

A tüntetők nem engedik be az épületbe a munkába igyekvő minisztériumi dolgozókat, a bejárat fölé pedig egy hatalmas transzparenst feszítettek ki, amelyen az intézkedések megvalósítása elleni felkelésre buzdítanak. Az épületfoglalók kora reggel hatoltak be a minisztériumba, amelyben csak egy őr tartózkodott. Ezt követően mentek fel a bejárat fölötti teraszra és helyezték el a transzparenst.

A PAME a Görög Kommunista Párt (KKE) és a Radikális Baloldali Szövetség (Syriza) befolyása alatt áll. A két párt csütörtök estére tüntetést szervez.

Az Európai Bizottság nyomása és a piaci helyzet diktálta kényszer miatt a görög szocialista kormány 4,8 milliárd euró értékű - a hazai össztermék (GDP) 2 százalékának megfelelő - költségvetési szigorításról döntött. A kényszerintézkedések következtében emelik az általános forgalmi adó mértékét, és csökkentik a munkabéreket.

Ez a harmadik megszorító csomag azóta, hogy fény derült a görög költségvetés valós helyzetére, vagyis arra, hogy az államháztartási hiány tavaly megközelítette az éves GDP-érték 13 százalékát. A görög közszolgálati szakszervezet (ADEDY) március 16-ra 24 órás sztrájkot hirdetett, a harmadikat az év kezdete óta a megszorító intézkedések ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.