Lecsapott a rendőrség a cseh kormányra

Csütörtökre virradóra őrizetbe vették Jana Nagyovát, a cseh kormányhivatal vezetőjét, Ondrej Páleníket, a katonai hírszerzés volt vezetőjét és további három volt magas rangú kormánytisztviselőt a korrupcióellenes rendőrség (ÚOOZ) emberei. A miniszterelnök közölte, hogy a kormány marad.

Több ismert politikust és tisztségviselőt tartóztattak le Prágában és Dél-Csehországban csütörtökre virradó éjjel, illetve napközben. Az akcióban a rendőrség szervezett bűnözés elleni alakulatának négyszáz kommandósa vett részt. 

A cseh kormányfő órákra eltűnt a nyilvánosság elől. Őr Petr Necas miniszterelnök hivatala előtt

Előállították Jana Nagyovát, a cseh kormányfő kancelláriavezetőjét, Ivan Fuksa volt agrárminisztert és egykori helyettesét, Roman Boceket, továbbá Ondrej Páleníket, az állami tartalékgazdálkodási vállalat vezérigazgatóját, korábban a cseh katonai hírszerzés egyik vezető munkatársát, Milan Kovandát, a katonai titkosszolgálat főnökét és több tisztségviselőt, valamint hivatásos lobbistát. Az Idnes.cz internetes portál értesülései szerint a rendőrök összesen harminc személyt vettek őrizetbe.

A prágai kormányhivatalban, valamint néhány minisztériumban csütörtökre virradó éjjel számítógépeket és dokumentumokat foglaltak le. A védelmi tárca épületét csütörtök reggel körbezárták, és estig senkit sem engedtek be. Az akcióban két osztrák rendőr is részt vett, aki golyóálló mellényben a lobbisták és a vállalkozók luxusvilláiban különlegesen idomított kutyákkal elrejtett pénzt keresett. Karl-Heinz Grundböck, az osztrák belügyminisztérium szóvivője a CTK hírügynökséggel annyit közölt, hogy cseh kollégáik kérésére technikai jellegű segítséget nyújtottak egy olyan akcióhoz, aminek Ausztriához nincs kötődése.

Érdeklődésünkre Pavel Hanták rendőrségi szóvivő a letartóztatások tényét megerősítette, de több információt egyelőre nem közölt, mert állítása szerint a rendőrségi akció még nem ért véget. Kora este az egyik előállított volt parlamenti képviselő ügyvédje annyit közölt, hogy védencét és több társát korrupciós ügyekkel gyanúsítják.

Petr Necas kormányfő csütörtökön órákon át elérhetetlen volt, majd délután rövid sajtóértekezletet tartott. Bizalmáról biztosította Nagyovát, és reményét fejezte ki, hogy a rendőrség mihamarabb bizonyítékokkal szolgál. Kérdésekre válaszolva azt mondta, nem látja okát a lemondásnak, hiszen nem követett el semmi tisztességtelenséget. Arra is célzott, hogy az ügyben az olmützi ügyészség jár el, ami a csehek számára egyértelmű utalás a hatóság baloldali szimpátiájára. Anélkül, hogy tudni lehetne, pontosan milyen bűncselekmények gyanújáról van szó, már az első cseh kommentárok is a miniszterelnök pozíciójának tarthatatlanságáról szóltak, mivel Nagyova a lehető legközvetlenebb munkatársa. Sőt egyes pletykák szerint annál is több.

Bohuslav Sobotka, az ellenzéki szociáldemokraták elnöke lemondásra szólította fel a kormányfőt. – Tarthatatlan, hogy a miniszterelnök legközelebbi munkatársai szoros kapcsolatban legyenek a keresztapákkal, márpedig alighanem ez a helyzet. Ezért tárgyalásokat kezdeményezek valamennyi parlamenti párt képviselőivel, és felkeresem az államfőt is a kormány mielőbbi távozása, valamint az előre hozott választások megtartása érdekében – nyilatkozta este a prágai közrádióban.

A miniszterelnök estére összehívta az ország védelmi tanácsát. – Arról, hogy ki legyen a kabinetem tagja, nem dönthet a rendőr ezredesek vagy más nyomozók társasága – nyilatkozta a köztévének. Cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint a történtek miatt kórházba szállították. Péntek reggelre Milos Zeman elnök magához kérette őt és Martin Cervícek országos rendőrfőkapitányt. Miroslava Nemcová házelnök pedig bejelentette, hogy délelőtt a miniszterelnök felszólal az alsóházban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.