Kommandókkal oldanák meg a romakérdést Szlovákiában

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) ifjúsági szervezetének vezetője szerint a romáknak látniuk kell, hogy a törvény keze őket is eléri. Ján Slota alakulata már egyeztetett is az országos rendőrfőkapitánnyal.

– A roma telepeken kemény kézre van szükség. A problémáknak az lenne a legjobb megelőzése, ha kommandósok tennének rendet, vagy gyakrabban jelennének meg a telepeken. Hadd lássák a cigányok, hogy a törvény keze őket is eléri – jelentette ki Jakub Gajdosík, az SNS képviselője, a párt ifjúsági szervezetének elnöke pozsonyi sajtóértekezletén csütörtökön. Ludovít Galbavy, a szlovák kormány romaügyi biztosa azonnal bírálta és elutasította a felvetést.

Gajdosík elmondta: a párt képviselői már találkoztak Ján Packa országos rendőrfőkapitánnyal, és felkérték, hogy foganatosítson megelőző intézkedéseket a roma telepeken. A párt javasolja, hogy a romák a szociális támogatásokat ne pénzben, hanem utalványok formájában kapják meg, megelőzendő az elterjedt uzsorát. A romák kártyára kapnák a pénzt és kártyára vásárolhatnák az élelmiszert is – alkoholt és cigarettát viszont nem.

A kártyával szociális boltokban vásárolhatnának, amelyeket a helyi önkormányzatok hoznának létre. További biztonsági intézkedésként a kártyára a szociális segély több tételben érkezne, hogy a romák ne költhessék el egyszerre az egészet. Hasonló rendszert egyébként már bevezetett néhány önkormányzat Csehországban, egyikeként a jelenleg is tesztelt többféle megoldási kísérletnek.

Packa a maga részéről azt ígérte az SNS-nek, hogy a romatelepek is magukban foglaló régiókba új rendőröket vezényelnek. Robert Kalinák belügyminiszter tavalyibejelentése szerint  hogy 300 fővel növelik a rendőrállományt. Ezzel szemben Packa most azt állította, hogy számuk 400-al lesz több, és főként az ország keleti részébe koncentrálják őket. Közülük sokan már el is foglalták új állomáshelyüket, egy részük pedig most fejezi be a kiképzést.

Szlovák romák Tőketerebesen
tőketerebesi romák
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.