Kommandó vitte el az albán szobrot

Kétszáz fegyveres, maszkos rendfenntartó vett részt vasárnap a dél-szer­biai Presevóban annak az emlékműnek az elbontásában, amelyet a térségbeli szeparatista harcok 2001-es albán áldozatainak állítottak.

„Elég türelmet tanúsított Szerbia, most tiszta és világos üzenetet küldött: a törvénynek érvényt kell szerezni, senki sem lehet erősebb az államnál” – kommentálta Ivica Dacsics szerb kormányfő az elbontást, amely a korábbi éles üzenetváltások ellenére zavargások nélkül zajlott le. Az albán többségű Presevo város vezetése mindvégig kiállt az alig három hónapja felállított emlékmű mellett. A rajta név szerint megemlített 27 áldozat az albán közösség szerint hős, ám Belgrád szerint terrorista. A Presevo, Medvedja és Bujanovac Felszabadítási Hadsereg (UCPMB) célja Koszovóhoz hasonlóan a Szerbiától való elszakadás volt.

„Történelmi nap, amely után egyszer Koszovó részévé leszünk” – idézte a B92 belgrádi hírportál az egykori UCPMB egyik parancsnokának még a novemberi avatáson elhangzott szavait. A térségben ugyan van több, az UCPMB-t dicsőítő emlékmű, ám ez azért szúrt különösen szemet Belgrádnak, mert Presevo központjában állt, a városháza épületével szemben.

A Szerbia által el nem ismert Koszovó vezetése szerint a konfliktus megnehezíti a tárgyalásokat Belgrád és Pristina között. (Ugyanakkor Koszovó nyugalomra szólította fel a Presevo-völgyben élő albán lakosságot.) Dacsics a múlt héten immár negyedszer találkozott Hashim Thaci koszovói kormányfővel Brüsszelben, hogy normalizálják a két fél közötti viszonyt. Szerbia nagyfokú önállóságot szeretne kivívni a szerbek lakta Észak-Koszovó számára, s eközben hangsúlyozza, hogy Koszovó államot nem ismeri el. – „Bár vannak, akik felvetik szerb oldalon, hogy Észak-Koszovó csatlakozhasson Szerbiához, ez csak újabb vitákat szülne: ugyanezt követelhetnék akkor a Presevo-völgy lakói is, Koszovó javára” – nyilatkozta korábban lapunknak Raim Nashiti. Az International Crisis Group vezető koszovói munkatársa megjegyezte: a csatlakozást ezután felvethetnék a negyedrészben albánok lakta Macedóniában is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.