Kolumbiai droghálózatra csapott le a spanyol rendőrség

Harmincnégy embert vettek őrizetbe Spanyolországban szombaton, akikről úgy vélik, hogy egy kolumbiai kábítószercsempész banda tagjai.

A letartóztatásokra több helyszínen került sor, köztük Madridban, Baszkföldön, Kantábriában a Baleár-szigeteken – áll a spanyol rendőrség nyilatkozatában.

Az akcióban tizenhat kolumbiai és hét spanyol állampolgárt is őrizetbe vettek, egy 2014 áprilisában kezdődött művelet részeként, amelyben a rendőrség fülest kapott, hogy az észak-spanyolországi Santander kikötőnél működő bárban drogot árusítanak. A rendőrségi nyomozás megállapította, hogy a bárt üzemeltető férfi egy kolumbiai bűnszervezet tagja, melynek bázisa Madridban található.

A hatóságok azt gyanítják, hogy a kábítószer-kereskedők a bárban is árulták a drogokat és itt mosták tisztára a drogügyletekből származó pénzt.

A spanyol hatóságok a nagyszabású akció során lefoglaltak 13 kiló marihuánát, 25 kender növényt, egy kiló kokaint és egyéb szintetikus kábítószereket. Az egyik átkutatott házban egy droglabort is találtak – számol be a Local.

Spanyolország szoros kapcsolatokat ápol az egykori latin-amerikai gyarmataival, amely miatt a drogcsempészek kedvelt európai célországa. A kereskedők általában az Atlanti-óceánon keresztül, a spanyol kikötőkön át juttatják el a kábítószereket Európába.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.