Kokatortával várják az ENSZ-főtitkárt

Folyamatosan érkeznek Bolíviába  a feltörekvő országok csoportja, a G77+Kína állam- és kormányfői.
A Santa Cruz-i nemzetközi találkozó – amelyen a fejlődő világ globális jövőjét kívánják felvázolni – hivatalosan szombaton kezdődik. Csütörtökön késő este, a brazíliai futball-világbajnokság megnyitójáról érkezett repülőgépen Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a házigazda Evo Morales társaságában. A bolíviai sajtó értesülése szerint Morales kokalevélből készített tortával kívánja megvendégelni az ENSZ főtitkárát, aki most tölti be 70. születésnapját. (A világszervezet a közelmúltban ünnepélyesen elfogadta a kokalevél fogyasztását Bolívia őslakósainak hagyományaként.)

A csúcs a dél-amerikai ország történetének alighanem ez az eddigi legjelentősebb nemzetközi rendezvénye. Mintegy 100 küldöttség jelezte részvételét, köztük 26 ország elnöke és még öt kormányfő is. Nem lesznek jelen viszont a BRIC-országcsoport – Kína, Brazília, India és Dél-Afrika – államfői, és távol marad Michelle Bachelet chilei elnök asszony is, miután feszültséget okozott a két ország viszonyában, hogy Morales kormánya Bolívia tengeri kijárata ügyében a hágai nemzetközi bírósághoz fordult. Juan Manule Santos kolumbiai államfő az elnökválasztás vasárnapi második fordulója miatt mentette ki magát.

A G77 csoport eredetileg 1964-ben alakult meg az ENSZ keretein belül, majd az első nagyobb találkozójukon, 1967-ben Algírban fogadták el az alapokmányukat. A fejlődők csoportjának létszáma azóta 133 országra nőtt. A 2000-ben Havannában tartott találkozón 70 országot képviselt elnök, ami a Castro-féle kubai forradalom nemzetközi tekintélyének volt tulajdonítható. 2005-ben Dohába 22, tavaly a Francia Polinéziához tartozó, 170 ezer lakosú Tahitire csak öt elnök ment el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.